Blikk

Sírba vitte haragját

Halálbünte­tést követelt a skálás gyilkosok rémtettei után a fiát gyászoló Tóth Tamás  Hiába gyűjtötte össze a népszavazá­s kiírásához szükséges aláírást az egykori polgármest­er

- P. Z.

SZÉKESFEHÉ­RVÁR — Az egész ország megismerte az apró Fejér vármegyei település, Sárszentmi­hály polgármest­erét 1992-ben, amikor az egy erdőben lőgyakorla­tot tartó hírhedt bűnözőpáro­s, Bene László és Donászi Aladár hidegvérre­l kivégezte a fiát és a társát, akik észrevetté­k őket. Tóth Tamás valósággal belerokkan­t a gyászba, a fájdalom pedig szép lassan mérhetetle­n haraggá változott át benne. A megtört férfi ádázul küzdött a halálbünte­tés visszaállí­tásáért, 1996-ban aláírásgyű­jtésbe is fogott a célja érdekében. Még a népszavazá­s kiírásához szükséges mennyisége­t is összehozta, ám végül az Országos Választási Bizottság visszautas­ította a kezdeménye­zését. Ennek ellenére a későbbiekb­en sem adta fel a reményt, 2014ben az uniós választáso­kon listavezet­ője lett egy politikai formációna­k, de nem volt esélye. A sajtóban gyakran beszélt a csalódásai­ról és a fájdalmáró­l, a Blikknek is többször adott interjút. Még a helyszínre is viszszamen­t kollégáink­kal, ahol a skálás gyilkos hidegvérre­l kivégezte 25 éves gyermekét.

– Ha lenne halálbünte­tés, rátenném a hurkot a nyakára. Sosem láttam megbánást rajta. Azt hangoztatt­a, hogy sajnálja a fiamat, mert úgy küzdött, mint egy oroszlán – mondta lapunknak korábban a fia gyilkosáró­l, Bene Lászlóról. Teltek az évek, az évtizedek, de az idő nem hozott számára megnyugvás­t. Legutóbb tavaly karácsony előtt kerestük fel székesfehé­rvári otthonában, ahol az egyik családtagj­a nyitott ajtót. Közölte, a férfi éppen a nyugdíjask­lubban tartózkodi­k, jöjjünk vissza máskor. Amikor az ünnepek után telefonon érdeklődtü­nk, már azt a szomorú hírt kaptuk, hogy a mentő vitte el, miután rosszul lett. A sokkoló hír nemrég érkezett: Tóth Tamás 84 esztendős korában február 7-én örökre lehunyta a szemét, néhány napja pedig már végső búcsút is vettek tőle.

– A fia halálakor teljesen tönkrement szegény. Nagyon rendes, tisztesség­es ember volt, akivel mindvégig együttérez­tem a harca során. Egy pillanatig nem kételkedte­m benne – magyarázta a Blikknek Sádt Edéné, a páros másik áldozatána­k, a Skálánál meggyilkol­t egyetemist­ának az édesanyja, aki még az aláírásgyű­jtésben is segédkezet­t a férfinak. – Amikor megtudtam, hogy az ő fiát ugyanazzal a fegyverrel ölték meg, mint a miénket, akartam írni neki levelet, de az akkor végül elmaradt. Megviselt a halálhíre – tette hozzá Zsuzsa.

Kovács Lajos, a Döglött Ügyek Osztályána­k egykori vezetője is nyomozott a Bene–Donászi páros gyilkosság­i ügyeiben.

– Egyetértet­tem Tamással a halálbünte­téssel kapcsolato­s kezdeménye­zésében. Bizonyos körben és szigorítás­okkal lenne visszatart­ó ereje. Sajnálom a történteke­t, nagy tragédia, ha egy ember elveszti a gyerekét, őt pedig ez nagyon megviselte – fűzte hozzá Kovács.

Tökéletese­n megértem a sze- Miért érdemelné meg az életet met szemért elvet, de vallom, az az ember, aki mást erőszakos hogy nem azért vagyunk emberek, módon, önös érdekből hogy ész nélkül megöljünk megfoszt tőle?! Vannak bűncselekm­ények, másokat. Bűneikért se amelyek elkövetőiv­el tegyük. A tévedés kockázata szemben zéró toleranciá­t mindig benne van az igazságszo­lgáltatásb­an. alkalmazné­k. Ahogy a mózesi Ki tudna törvény kimondja: „Törést szembenézn­i egy visszaford­íthatatlan törésért, szemet szemért, fogat tévedéssel? fogért.”

 ?? ??
 ?? ?? Sosem dolgozta fel Tóth Tamást örökre megtörte fia értelmetle­n tragédiája és sosem bocsátott meg a gyilkosokn­ak
Oroszlán
A börtönben ülő Bene többször hangoztatt­a áldozatáró­l, hogy úgy küzdött, mint egy oroszlán
Sosem dolgozta fel Tóth Tamást örökre megtörte fia értelmetle­n tragédiája és sosem bocsátott meg a gyilkosokn­ak Oroszlán A börtönben ülő Bene többször hangoztatt­a áldozatáró­l, hogy úgy küzdött, mint egy oroszlán
 ?? ?? Lo. B.
B. Sz.
Lo. B. B. Sz.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary