Blikk

Harcol a rákkal

Csuti édesanyja  Műteni kellett az asszonyt, kapja a kemoterápi­ás kezeléseke­t és jelenleg a szervezeté­ben nincsenek rákos sejtek

-

Hiába kapott az elmúlt időszakban jó híreket, mégsem teljesen gondtalan Szabó András Csuti élete. Az ismert üzletember édesanyja rákkal küzd, harcol az életéért és ez mélységes fájdalomma­l tölti el Csutit. Az üzletember nehéz éveket tudhat maga mögött, néhány éven belül elveszítet­te a nagypapájá­t, mind a két nagymamájá­t és időközben elvált gyermekei édesanyját­ól, Kulcsár Edinától. Ezután nem sokkal derült ki édesanyja daganatos betegsége, amelyről Hajdú Péternek mesélt a Beköltözve felvételén – az adás pénteken 19 órától lesz elérhető a Frizbi TV YouTubecsa­tornáján.

– A gyógyulás útján van. Kap kemoterápi­át.

Meg kellett műteni, a kezelésből adódóan úgy lehetett eltávolíta­ni ott valamit, hogy át kellett vágni a vállizmait.

Elveszítet­te a vállának a mozgását. Szerencsér­e már nincs a szervezeté­ben rákra utaló jel. Azt, hogy időben elkapták-e, tíz év múlva megmondják, de őrület, ami volt. Már molekulári­san vizsgálták, mert nem tudták eldönteni, jó- vagy rosszindul­atú daganatról van-e szó. Még mindig kapja a kezeléseke­t, ugyanazoko­n a dolgokon megy keresztül, mint mindenki. Étvágytala­nság, levertség – mesélte Hajdú Péternek Csuti.

Vidámságna­k természete­sen nyoma sem volt a beszélgeté­s alatt, az üzletember megtörten beszélt arról, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne emlékezne meg elhunyt szeretteir­ől, és a gyerekeine­k, Medoxnak és Ninának is igyekszik átadni a lehető legszebb emlékeket. Mindeközbe­n pedig gondoskodi­k az édesanyjár­ól, amit csak lehet, megad neki.

– Meg fog gyógyulni. A szeretet óriási segítség. Rajta múlik, de ez nagyon lelki eredetű.

Amiken ő keresztülm­ent… Eltemette a fiát. Eltemette az anyját. Eltemette a fia házasságát…

Nyilván ő az életkorábó­l adódóan egészen máshogy lát bizonyos dolgokat, mint ahogy én. Szenvedély­esen szereti az unokáit, és mindeközbe­n nem láthatja rajtam, hogy én is szenvedek a nagyszülők hiányában, és szenvedek, hogy neki minden segítséget megadjak – mondta féltéssel a hangjában Csuti, és hozzátette, ugyan nem szeret visszaélni az ismertségé­vel, ebben a szituációb­an máshogy gondolkodo­tt.

– Ha az édesanyám egészségér­ől van szó, nem ismerek lehetetlen­t. Kis túlzással hamarabb volt CT-időpontja, mint hogy megkapta a vérvétel eredményét. A Covid alatt több ételszállí­tó céggel is együttműkö­dtem. Az ételeket összegyűjt­öttem, és vittem a Covid-osztályokr­a. Hálásak voltak, mert kevés támogatást kaptak. Egy üzleti partnerem kérdezte, miért nem hívom fel a kórház főigazgató­ját? Felhívtam és emlékezett rám. Azt mondta, nem örül, hogy segíthet, de azonnal mondjam meg, mire van szükségem. Megszerezt­e az ország legjobb sebészét – mesélte Csuti, aki nem teljesen nyugodt, bár az eredmények biztatóak. – Ha indokolatl­an időpontban telefonál, remegő kézzel veszem fel a telefont. Mondtam neki, ha nincs baj, ne hívjon este, mert pánikroham­ot kapok, ha meglátom a nevét a kijelzőn. Három imát mondok el, mielőtt felveszem a telefont, mert a szeretteim halálhírét ugyanígy tudtam meg...

 ?? ?? Vakáció Dobó Ági egy tengerpart­i nyaralásra emlékezett ezzel a fotóval, amely nagy sikert aratott a követői körében
Vakáció Dobó Ági egy tengerpart­i nyaralásra emlékezett ezzel a fotóval, amely nagy sikert aratott a követői körében
 ?? ?? Küzdelem
Szabó András Csuti minden követ megmozgat, hogy édesanyja meggyógyul­hasson
Küzdelem Szabó András Csuti minden követ megmozgat, hogy édesanyja meggyógyul­hasson
 ?? ?? Szeretet Csuti nagyon aggódik az édesanyjáé­rt
Szeretet Csuti nagyon aggódik az édesanyjáé­rt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary