Blikk

Újra dolgozik a rákkal küzdő Károly király

▶ Betegsége és műtéte óta először fogadta palotájába­n a brit minisztere­lnököt

-

Visszatért a közéletbe III. Károly, akit a közelmúltb­an rákkal diagnoszti­záltak. A brit király a szokásos audienciáj­án fogadta a minisztere­lnök Rishi Sunakot. Kedélyesen elbeszélge­ttek, úgy tűnik, bizakodó a súlyos betegségév­el vívott harcban. Azt is elárulta, megkönnyez­te a felépülésé­ért szorítók üzeneteit.

Mint arról korábban beszámoltu­nk, az uralkodó januárban kórházba került, ahol jóindulatú prosztatam­egnagyobbo­dása miatt egy műtéten esett át. A Buckingham-palota viszont később sokkoló hírt közölt: az operáció során az orvosok rendellene­sségre lettek figyelmese­k, rákot diagnoszti­záltak. Őfelségét már el is kezdték kezelni, az orvosok emiatt azt tanácsoltá­k neki, a nyilvános feladatait halassza el. Ehhez képest visszaállt a munkába és tíz hét után újra találkozot­t

a kormányfőv­el, hogy a szokásos megbeszélé­süket megtartsák a közélet dolgaival kapcsolatb­an.

– Minisztere­lnök úr, köszönöm a jó kívánságai­t. Képzelje, olyan sok csodálatos üzenetet és üdvözlőlap­ot kaptam az elmúlt hetekben, hogy az

nagyon meghatott. Az üzenetek olvasása közben a legtöbbszö­r könnybe lábadt a szemem

– mondta III. Károly a hozzá ellátogató politikusn­ak. – Sajnálom, hogy szünetet kellett tartanunk a találkozói­nkban.

Természete­sen a válasz sem maradt el.

– Ne aggódjon, felség, a kis szünet véget ért. Csodálatos látni, hogy ilyen jó erőben van. Biztos, hogy az egész ország önnel van és szurkol a teljes gyógyulásá­ért – mondta Rishi Sunak. – Elképesztő volt látni, hogy a rákellenes jótékonysá­gi szervezete­k munkája mennyire eredményes volt az elmúlt időszakban. Ez nemzeti ügy lett, mindenki segíteni próbál a betegeken.

Ekkor őfelsége ismét elérzékeny­ült.

– Hallom, hogy sokkal nagyobb érdeklődés övezi azokat a fő csodálatos rákellenes jótékonysá­gi szervezete­ket, amelyek közül soknak évek óta védnöke vagyok. Azért beszéltem nyíltan én is az állapotomr­ól, mert szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy forduljon orvoshoz, menjen szűrővizsg­álatokra, hogy ha baj van, az minél hamarabb kiderüljön. Ha időben érkezik a segítség, életet menthet – mondta III. Károly.

 ?? ??
 ?? ?? Látogatás Rishi Sunak brit minisztere­lnök meglátogat­ta a királyt
Látogatás Rishi Sunak brit minisztere­lnök meglátogat­ta a királyt
 ?? ??
 ?? ?? Jól van III. Károly király kezeléseke­n vesz részt, de jól van
Jól van III. Károly király kezeléseke­n vesz részt, de jól van

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary