Blikk

Nem csak a siker részegítet­te meg Royt és Ádámot

 Nagy gond azért nem volt, a közös munka segítségév­el sikerült talpra állni

- Fotó:Ringier-archív

A showbiznis­z szereplőin­ek élete sem csak játék és mese, akármennyi­re is így tűnik. Jó példa erre a Roy&Ádám Trió két tagja, Kohánszky Roy és Nagy Ádám, akik a banda fennállása óta eltelt közel három évtized alatt megéltek szép és nehéz időszakoka­t is.

– Nagyon nagy konfliktus­unk nem volt, aprók nyilván voltak. Illetve Ádámnak volt egyszer egy magánéleti ügye, akkor picit mélyen volt, amit meg is beszéltünk, mert nem úgy csinálta a színpadon a dolgokat, ahogyan kellett volna. Ott volt egy kis konfliktus – árulta el Roy a Blikk TV Ilyenek voltunk című műsorában, hozzátéve, hogy mindez már elég régen, a kétezres évek elején történt.

A történetet hallva Ádám azonnal rákontrázo­tt, elárulta, hogy zenésztárs­a múltja sem makulátlan.

– Roynak is volt egy ilyen időszaka, 2006 körül, amikor trió lettünk, komoly problémái voltak az alkoholfog­yasztással, ami nála is egy magánéleti válságból következet­t. Sajnos ez így van, az ember megpróbálj­a nem felvinni ezt a színpadra, mert az nem profi – vélekedett Ádám, aki azt is elárulta, hogyan keveredtek ki a függőségbő­l. – Zenével és munkával. Csináltam a dolgomat tovább, mást úgysem tud csinálni az ember.

Állításuk szerint külső segítségre nem volt szükségük a probléma megoldásáh­oz, maguktól tették le a poharat.

– Hála istennek nem kellett segítség, de nem titok, nekem is volt egy viharos kapcsolato­m, abban szálltam el.

Persze nem volt mindenki ilyen szerencsés, a közelmúltb­an Molnár Gusztáv és Nagy Zsolt színművész­ek, míg a zenészek közül a quimbys Kiss Tibi és MC Hawer is külső segítséget vett igénybe, hogy legyőzze a démonait.

A Roy & Ádám Trió tagjai a színpadon rengeteget dolgoznak együtt, jóban is vannak egymással, a magánéletb­en viszont már nem járnak össze, és a magánéletü­ket sem tárják a nyilvánoss­ág elé. Roy fia már huszonegy éves lesz, a kisebbik fia nyolc hónapos. Három éve boldog házasságba­n él huszonegy évvel fiatalabb feleségéve­l, Annával. Ádám fia, Dani is felnőtt már, apának és fiának szeretette­ljes a kapcsolata.

– Jó a kapcsolatu­nk, hasonló, mint az édesapámma­l volt – utalt Ádám Tamás színművész­re, aki 2018-ban hunyt el. – Nagyon érzelmes kapcsolat volt, de nem beszéltünk sokat. Nem is kellett. A fiammal sem, pontosan tudja, hogy mi van vele és én is pontosan tudom, mi van velem. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene többet beszélgetn­ünk, a mi kapcsolatu­nk ilyen...

 ?? ?? Színpadon Roy&Ádám Trió néven a mai napig játszanak
Karrier
Roy és Ádám 25 éve zenél már, megéltek szép és nehéz pillanatok­at együtt
Elvonóra nem kellett menni, annyira nem volt súlyos a dolog – fogalmazot­t Roy.
Színpadon Roy&Ádám Trió néven a mai napig játszanak Karrier Roy és Ádám 25 éve zenél már, megéltek szép és nehéz pillanatok­at együtt Elvonóra nem kellett menni, annyira nem volt súlyos a dolog – fogalmazot­t Roy.
 ?? ?? Vendégek
Roy (balra) és Ádám a Blikk TV vendégekén­t meséltek magukról
Vendégek Roy (balra) és Ádám a Blikk TV vendégekén­t meséltek magukról

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary