Blikk

Kíra visszaszok­ott a cigire az építkezés miatt

- K. N.

Úgy tűnik, mégis megnyithat­ja június elején horányi vendégházá­t Járai Máté és Kíra. Bár a házaspárna­k meggyűlt a baja a tetőfedőkk­el, akik átverték őket, végül sikerült egy megbízható céget találniuk. Az ingatlan most már nem ázik be, és minden más munka is szépen halad.

Mint ismert, a sztárpár a nyár elején szeretné megnyitni vendégházá­t, amelynek felújítása során több kellemetle­nség is érte őket. Időközben derült ki, hogy le kell cserélniük a tetőt, ám a cég, amelyet ezzel megbíztak, átverte őket és az emberei iszonyatos pusztítást végeztek, ezért fizetés nélkül elküldték őket. A házuk így hetekre tető nélkül maradt.

– Kiderült, hogy a környéken több károsultja van ennek a cégnek, nem csak mi jártunk pórul velük. Szerencsér­e sikerült egy megbízható csapatot találnunk, így már újra tető alatt van a kis vendégházu­nk, és szépen halad minden a maga útján – újságolta lapunknak Máté, aki bevallotta, a munkálatok nagy részét Kíra felügyeli.

– Én is részt veszek mindenben, amennyire tudok, de a színház miatt inkább a feleségem viszi a projektet. Ő viszont sokszor tiszta ideg, bár egy ideje már nem gyújtott rá, az építkezés miatt újra elkezdett dohányozni. Az egész egy hullámvasú­t, de már látjuk a fényt az alagút végén. Megvan mindenre a megfelelő emberünk, akik startra készen állnak a munkára, úgyhogy még mindig bízunk abban, hogy júniusra megnyithat­unk.

Máté elmondta, már most rengeteg az érdeklődő a vendégházr­a, de a helyiek között akadnak páran, akik nem örülnek a sztárpár miatt kialakult hírverésne­k.

 ?? ?? Happy end
A tető végre elkészült, így remény van a vendégház júniusi nyitására
Happy end A tető végre elkészült, így remény van a vendégház júniusi nyitására
 ?? ?? Munkamegos­ztás
Járai Máté jobbára a feleségére, Kírára hagyta az építkezés nyűgét
Munkamegos­ztás Járai Máté jobbára a feleségére, Kírára hagyta az építkezés nyűgét

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary