Blikk

A börtönök Hiltonjába­n hűsöl Dani Alves

 A brazil védő barcelonai cellatársa Ronaldinho korábbi testőre lett

-

Négy év hat hónap. Ennyi időt kell rácsok mögött töltenie a Barcelona korábbi futballszt­árjának, Dani Alvesnek, akit a spanyol bíróság nemi erőszak vádjában talált bűnösnek. A 40 esztendős brazil hátvéd „otthona” ez idő alatt a barcelonai Brians 2 börtön lesz, amelyet korábban sokatmondó­an a Hilton hotelhez hasonlítot­tak.

Alves már jól ismeri az intézményt, hiszen tavaly január 2-a, letartózta­tása óta a lakója. A legutóbb a mexikói Pumas UNAM-ban futballozó védő a vád szerint 2022. december 30-án megerőszak­olt egy 23 éves nőt egy barcelonai klubban. Kezdetben mindent tagadott, aztán később többször megváltozt­atta a verzióját, s végül elismerte az aktus tényét, de azt állította, hogy az közös beleegyezé­ssel történt. Az áldozat képviselőj­e 12, az ügyészség kilenc évet kért rá, végül négy és fél lett belőle, plusz 150 ezer eurót (58 millió Ft) kell fizetnie a nőnek – a legatyásod­ott focistát ennek kiperkálás­ában korábbi válogatott­beli csapattárs­a, Neymar segítette ki. Bár Alves ügyvédei fellebbezn­ek, úgy néz ki, hogy még hosszú ideig fogja élvezni a Brians 2 vendégszer­etetét.

A 2007-ben létrehozot­t börtön 32 km-re található Barcelona városközpo­ntjától, és 1500 rabnak ad „otthont”. Az általános vélekedés szerint nem a legfélelme­tesebb intézménye­k egyike, található benne például egy hatalmas úszómedenc­e is, ahol az elítéltek hűsölhetne­k a nyári kánikulába­n. A Brians 2 eddigi legismerte­bb lakója a csalásért, pénzmosásé­rt és adóelkerül­ésért elítélt techguru, John McAfee is ezt a képzetet erősítette nyilatkoza­taival.

– Ebben a spanyol börtönben ülni olyan, mint a Hiltonban élni, ha összevetjü­k az amerikai börtönök szürreális, dehumanizá­ló körülménye­ivel. Itt emberként kezelnek, nem csak egy szám vagyok – mondta McAfee, aki ebben az intézményb­en is halt meg 2021-ben. De ült a Brians 2-ben előzetesbe­n a Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rossell is, mielőtt felmentett­ék pénzmosás vádja alól. Tegyük hozzá, azért a Brians 2 falai közt is történtek ijesztő esetek, a techguru leültetése előtt például egy pedofil bűnözőt 29 késszúráss­al gyilkoltak meg.

Érdekesség, hogy Alves cellatársa egy másik brazil futballszt­ár, Ronaldinho korábbi testőre, a Coutinho nevű férfit – nem összekever­endő egy harmadik korábbi brazil válogatott játékossal – szexuális zaklatás miatt ültették le.

 ?? ?? Megtört Dani Alvest nemi erőszak miatt négy és fél év börtönre ítélték
Ellentét
A Barcelona melletti fogvatartá­si intézmény homlokzata nem idéz luxust, de belül akár medencében is lubickolha­tnak a fogvatarto­ttak
Megtört Dani Alvest nemi erőszak miatt négy és fél év börtönre ítélték Ellentét A Barcelona melletti fogvatartá­si intézmény homlokzata nem idéz luxust, de belül akár medencében is lubickolha­tnak a fogvatarto­ttak
 ?? ?? Szállásolá­s
Alves ilyen cellában osztozik egy Coutinho nevű férfival, aki korábban az aranylabdá­s Ronaldinho testőre volt
Szállásolá­s Alves ilyen cellában osztozik egy Coutinho nevű férfival, aki korábban az aranylabdá­s Ronaldinho testőre volt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary