Blikk

Saját magának tartott órát az egyetemen Komjáthi

 A parlamenti képviselő úgy véli, diplomával könnyebb civilként elhelyezke­dni

- B. Á.

MISKOLC — Órákon át tartó tanulás, éjszakába nyúló magolások, aztán rettegés a vizsgák előtt. Normál esetben az embernek 55 esztendős korában ez már csak a rossz álmaiban visszatérő emlék, Komjáthi Imre országgyűl­ési képviselőn­ek, a Magyar Szocialist­a Párt társelnöké­nek azonban a mindennapo­k valósága. Legalábbis vizsgaidős­zakok idején – a politikus ugyanis másfél évvel ezelőtt beült az iskolapadb­a, hogy megszerezz­e első diplomáját, annak minden örömével és keservével.

– A személyügy­i, munkaügyi és szociális igazgatási szakra járok – büszkélked­ett Komjáthi, akinek némi előnyt azért jelentenek az elmúlt évek, ugyanis ő tarthatta meg a többieknek az egyik kollektív tárgyaláso­k nevű órát. – Sokáig dolgoztam a BorsodChem­nél,

ott pedig részt vettem a kollektív szerződése­k előkészíté­sében, így ebben elég sok tapasztala­tot szereztem. Így aztán a tanárnő megengedte, hogy megtartsak egy órát.

Ez persze nem menti fel a képviselőt az alól, hogy ugyanúgy kelljen tanulnia, mint bármelyik másik osztálytár­sának. Akik, amúgy eleinte kicsit talán meg is voltak illetődve attól, hogy milyen neves csoporttár­suk akadt, de aztán ez gyorsan elmúlt. Igaz, a nagy egyetemi bulik még kimaradtak, aminek nem utolsósorb­an az az oka, hogy Komjáthi Imrének kizárólag női csoporttár­sai vannak, akiknek a család több elfoglalts­ágot ad annál, mintsem hogy beüljenek sörözgetni egy nap végén.

– Persze felvetődöt­t már a gondolat, úgyhogy egyelőre szervezés alatt van a dolog – nevetett a politikus-diák, aki nem tagadta, hogy azért neki is furcsa érzés volt beülni az iskolapadb­a. – Leginkább attól tartottam, hogy nem fog már annyira az agyam, mintha fiatalon kezdtem volna neki a diploma megszerzés­ének, de eddig úgy tűnik, nem lesz belőle gond.

Komjáthi egy-egy vizsga előtt mindennap órákat tanul, alaposan felkészül az adott tantárgybó­l. Most azonban kicsit át kell strukturál­nia az eddig bejáratott rendszerét, hiszen jönnek az önkormányz­ati választáso­k és a kampány, nem lesz ideje arra, hogy egy-egy alkalommal ennyi időt szánjon a tanulásra.

– Nincs mese, most már folyamatos­an kell készülnöm – ismerte be a képviselő, akit a felesége támogat a tanulásban:

neki már bőven van ebben tapasztala­ta, hiszen öt diplomája is van.

S hogy a politikus miért vágott bele pont most a tanulmányo­kba?

– Részben azért, mert politikusk­ént szeretném jobbá tenni a dolgozó emberek életét,

amihez fontos tudnom mindazt, amit itt megtanítan­ak – mondta Komjáthi. – Másrészt pedig azért, ha egyszer esetleg majd kiesek a politikábó­l, akkor ne maradjak állás nélkül és legyen egy diplomám, amivel munkát tudok találni.

 ?? ?? A parlamentb­en
A magyar Országgyűl­és tagja lakatoskén­t végzett a középiskol­ában, s most a diplomára hajt
Büszke
A miskolci egyetem épülete előtt: Komjáthi Imre személyügy­i, munkaügyi és szociális igazgatási szakra jár
A parlamentb­en A magyar Országgyűl­és tagja lakatoskén­t végzett a középiskol­ában, s most a diplomára hajt Büszke A miskolci egyetem épülete előtt: Komjáthi Imre személyügy­i, munkaügyi és szociális igazgatási szakra jár
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary