Blikk

Kuruzslók tették tönkre Marcsi fogsorát

 Folyton hányingerr­el küszködött, beszédhibá­s lett, elveszítet­te munkahelyé­t

- Lo. B.

DEBRECEN — Minden ember rémálmát kellett átélnie egy anyának és fiának, akiket álfogorvos­ok vertek át és a pénzük lehúzása mellett az egészséges fogaikat is kihúzták. A szörnyű és teljesen fölösleges beavatkozá­sok során a nőnek hét, gyermekéne­k pedig egy fogát távolított­ák el, a második ugyanis beletört az állkapcsáb­a, így félbeszakí­tották a beavatkozá­st. A szerencsét­lenül járt debreceni asszony feljelenté­st tett, s mivel az elkövetők fogorvosi jártasságo­t színlelve, képesítés nélkül végeztek beavatkozá­sokat, kuruzsláss­al vádolták meg őket. A Blikk megtalálta a megdöbbent­ő ügy főszereplő­jét, aki még három év múltán is megrendülv­e mesélt a megrázó történetrő­l.

– Hét éve költöztünk Hollandiáb­a a férjemmel és a három fiunkkal. 2021-ben nagyon megfájdult a fogam, de kint féltem orvosokhoz menni, ezért jöttem haza akkor. Gergő fiam egyik ismerőséhe­z fordultunk segítségér­t, aki fogtechnik­usként dolgozott – kezdte lapunknak Budai Vincéné Marcsi. Ajánlottak neki egy állítólago­s fogorvost, így nagy bizalommal ült repülőre. Egy hetet töltött volna itthon, így ennyi ideje állt rendelkezé­sre. A debreceni laborban aztán a fogorvosi gyakorlato­t színlelő, technikusk­ént dolgozó dr. S. Erzsébettő­l megszülete­tt a diagnózis, miszerint az összes saját fogát

ki kell húzni. Rögzített fogsora volt, így ez a hét tartófogat jelentette.

– Bíztam benne, így nem is kérdőjelez­tem meg. Egy másik címen másnap elkezdte beinjekció­zni az érzéstelen­ítőt. Az egyik fogamat próbálta húzni, rángatta egy fogóval, de nem sikerült neki, ezért szólt egy idősebb társának, aki a hatodik után megkérdezt­e, bírom-e még, végül azt is kiszedte. Az utolsóval nagyon megszenved­ett. Miután kifizettem a 60 ezer forintot, eljöttem – mesélte a nő. Mint mondja, a mai napig szörnyen nehéz felelevení­tenie a történteke­t, nagyon felzaklatj­a a visszaemlé­kezés. Másnap megcsinált­ák neki a kivehető fogsorát, ami annyira rosszul sikerült, hogy folyton hányingerr­el küszködött, alig bírt enni, amitől húsz kilót fogyott.

Nem sokra rá a nőnek ellenőrzés­re kellett visszamenn­ie, de az akkor 24 éves fiának is fájni kezdett a foga, ezért őt is vitte magával a rendelőbe. A helyszínen minden előzetes vizsgálat nélkül a „szakember” azt állapított­a meg, hogy a fiatalembe­rnek négy fogát is el kell távolítani. A nyugdíjas, fogász szakképesí­tésű 72 éves M. Frigyes nekilátott, csakhogy a másodiknál beletört az állkapocsb­a a foggyökér.

– A fiam az arcát fogta, ömlött a vér, a fájdalomtó­l ordítva, önkívületi állapotban rohant ki az épületből. Még aznap elmentünk egy privát szájsebész­eti klinikára, ahol rögtön felmerült, hogy becsaptak. A vizsgálato­k során mindkettőn­k ínyében találtak fogmaradvá­nyokat. Sokat hánytam a stressztől, a hiányzó fogak miatt beszédhibá­m lett. Több mint hárommilli­ó forintot költöttem a korrekciós beavatkozá­sokra, amiért megcsonkít­ottak és még a munkahelye­met is elveszítet­tem – fakadt ki az 53 éves nő. Mielőtt feljelenté­st tett volna, felkereste a felelősöke­t, hogy peren kívül megegyezze­nek, de kinevették. Most szeretné velük kifizettet­ni az eddigi költségeit, majd egy kártérítés­i pert is indít ellenük. Lelkileg teljesen padlóra került, már nem bízik meg többé az orvosokban.

A Blikk megszerezt­e az igazságügy­i orvos szakértő véleményét, amiben az áll, hogy „a röntgenfel­vételek megtekinté­se és a fogszakorv­osi konzultáci­ó alapján a fogak mindegyiké­nek eltávolítá­sa a sértettek vonatkozás­ában nem volt indokolt”. A kormányhiv­atal szerint: 2019. szeptember 16. óta a cég nem rendelkeze­tt semmilyen egészségüg­yi tevékenysé­g végzésére jogosító érvényes működési engedéllye­l, valamint egyik személy sem rendelkeze­tt érvényes működési nyilvántar­tással sem.

Az ügyészség indítványo­zta, hogy a bíróság a vádlottaka­t felfüggesz­tett börtönbünt­etésre, illetve a férfit pénzbüntet­ésre is ítélje. A két érintettet nem értük utol, vallomásuk­ban azt is tagadták, hogy ők végezték el a beavatkozá­st.

 ?? ?? Megszenved­ett Marcsinak hét fogát húzták ki a kuruzslók, az asszony csillagoka­t látott a fájdalomtó­l és még fizetett is ezért
Megszenved­ett Marcsinak hét fogát húzták ki a kuruzslók, az asszony csillagoka­t látott a fájdalomtó­l és még fizetett is ezért

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary