Látványosság lett az új balatoni komp
A hajósok gyakorolnak, de sokan még jobban bíznak a régi hajókban
A szokatlanul enyhe tavaszias időnek is köszönhető, hogy mindjárt a legszebb formájában mutatja a Balaton a legújabb attrakcióját, a Bahart flottájának egyik zászlóshajóját, a Tihany és Szántód között közlekedő új kompot. A tavaly vízre eresztett, s jó 60 éves öreg motorosok helyébe érkező óriás modell közül egyelőre csak az egyik üzemel, és az sem mindig. De a szerencsés utasok az utóbbi hetekben már felsétálhattak a fedélzeten lévő körpanorámás kilátóba, hogy nyolc percen át, az átkelés ideje alatt gyönyörködjenek a látványban.
A magyar tengeri matuzsálemek mindegyike bőven túl van az ötvenen, a legidősebb, a Kisfaludy 1961-es gyártású. Hozzájuk képest valóban felüdülés a Szlovákiából tavaly érkezett, üvegkupolából irányítható autó- és utasszállító masina.
Dél körül gördülünk be Szántódra, a szlovák csodajármű és a 63-as gyártású Kossuth közvetlen egymás mellett dokkol. A Kossuth acéltornya még most is büszkén emelkedik a magasba a fedélzet közepén, ám látszik, hogy eljárt felette az idő. Egyelőre azonban szükség van a teljesítményére. Még szinte ugyanannyi terhet vállal, mint az új hajó, a régi hajósok közül is vannak, akik egyelőre jobban bíznak benne, ismerik minden rezdülését.
Mellette büszkén feszít az új balatoni szerzemény, a Tihany. Az emeletnyi magasságban lévő üvegfalú fülkében a kapitány két irányító pult között, középen ül. Joystickszerű kis karokkal kormányozza a hajót és irányítja a suttogó üzemmódban dolgozó hajtóműveket. Az ikertestvéren, a Szántódon gyakorol a személyzet. A Tihany már december óta remekül működik, igaz, szélben, hullámzáskor hamarabb leállítják, mint a régieket. Az autók 2500 forintért jutnak át, utasonként 900 forintot kell fizetni.
– Klassz ez a hajó, voltunk már itt pár éve, akkor még a régi komppal jöttünk át – újságolja örömmel Tibor, aki feleségével és fiával Szlovákiából, Kassáról érkezett Siófokra. A napsütést látva pattantak mindhárman kerékpárra. – Semmi zúgás, nincs füst, motorból sem hallottam semmit, tényleg csak pár perc pihenő a biciklitúra közben – mondja Tibor és már pattannak is nyeregbe, hogy Tihanyban ebédeljenek.
Az autóból kiszálló utasoknak épphogy van idejük kicsit körbejárni, felmenni a kilátóra. A fázósabbak behúzódhatnak az oldalsó kabinba, fekete ülések és meleg várja őket. Mosdók is vannak, patyolattiszta minden, látszik, hogy a szezon elején vagyunk.
Láttunk kisebb beugrókat, öles fekete ládák vannak egymásra pakolva, a jelzés szerint ezek rejtik a mentőmellényeket. A hajó végében egy zömök, feltűnően narancssárga mentő motoros hajó áll bevetésre készen. Mire végigsétálunk a fedélzeten, a személyzet már a kikötésre készül. Az utolsó 40-50 méteren lassít a hatalmas jármű, pár lépésre a parttól pedig hajtóművek visszafele forogva fékezik. Nem is döccenünk. Az egyik matróz pár karjelzést ad a kapitánynak, miközben gőz- erővel tekeri le a rögzítő drótkötelet, társa a parton egyetlen mozdulattal rögzíti a hajót. Az acélpalló is nyikorgás nélkül ereszkedik le, az autók pedig alig egy perc alatt elhagyják a fedélzetet.