285 millióba került az elhajított karácsonyfa
Tanulságos történet: aki rokkantsági járulékot vesz fel, ne hajigáljon fenyőfát
Lezárta Kamila Grabska évek óta húzódó perét az ír bíróság. A 36 éves Kamila 650 ezer fontos (285 millió forintos) kártérítési igényt nyújtott be egy 2017-es autóbaleset miatt, amely állítása szerint olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy hosszú ideig rokkantként élt.
Kamila autójába február 3-án hátulról szaladt bele egy másik kocsi, a nő ezután orvoshoz fordult, elpanaszolva, hogy már egy táskát sem tud anélkül felemelni, hogy ne hasítson elviselhetetlen fájdalom a hátába és a nyakába. A balesetet követően felmondott a munkahelyén, és rokkantsági járadékot vett fel, a bírósági beadványában azt írta, hogy múltbeli és jövőbeli keresetkiesése 427 340 font (188 millió forint). A kétgyerekes családanya részletesen ecsetelte szörnyű kínjait, például hogy volt olyan időszak, amikor a gyógyszereit sem tudta egyedül bevenni, ágyhoz kötött beteg volt és a férjének kellett kiszolgálnia.
Azzal az indokkal perelte be az RSA biztosítót, hogy állandó hát- és nyakfájdalmai miatt több mint öt éve nem tudott dolgozni, nem tudott játszani a gyermekeivel, és nem tudta elvégezni az alapvető házimunkákat. Sokáig úgy tűnt, hogy Kamila jókora summával távozik a bíróságról, de az ügy 180 fokos fordulatot vett. A biztosítási társaság emberei előbányásztak egy 2018-as, országos terjesztésű újságot, amelyben az ír asszony több fotón is szerepelt – az éves karácsonyfadobó verseny résztvevőjeként... Két képen Kamila egy hatalmas lucfenyőt hajít el, a harmadikon pedig már büszkén és vidáman pózol a nagyszerű sportteljesítményét elismerő oklevéllel. Mindez épp akkor történt, amikor állítólag munkanélküli rokkantként élt. Aztán hamarosan előkerültek tavaly novemberi felvételek is, amelyeken a nő nagy testű kutyáját tréningezi a parkban.
A felperes nem omlott össze a zavarba ejtő képek láttán, azzal érvelt, hogy látszat csalóka, valójában a karácsonyfadobó versenyen is borzalmas fájdalmakat élt át, mindössze megpróbálta leplezni a jótékony célú rendezvényen, ezért tűnik a fotókon boldognak és egészségesnek.
– Bírónő, csak megpróbáltam a kínjaim ellenére normális életet élni! – idézte Kamilát a The Irish Independent.
Carmel Stewart bírónő bizalma azonban menthetetlenül megrendült a felperes szavahihetőségében.
– Ez egy igen nagy, természetes fenyő, és ön rendkívül erőteljes mozdulattal dobja el, a képeken kifejezetten fürgének és egészségesnek tűnik. Attól tartok, nem juthatok más következtetésre, mint hogy az állításai mérhetetlenül eltúlozzák a valóságot. Ennek alapján elutasítom a keresetét – tett pontot az ügy végére a bírónő.