Mikler visszatér
A másodfokú égést szenvedő szurkolót csak a történtek után 5 órával látták el
Felkavaró, botrányos történet látott napvilágot az internetes szurkolói fórumokon a vasárnapi Újpest– Ferencváros (0-5) NB I-es futballderbit követően. Egy 16 esztendős hazai drukker borzalmas égési sérüléseket szenvedett, ám a fiút – az édesanyja szerint – senki nem látta el a helyszínen.
Az anyuka beszámolója alapján felülről eshetett egy pirotechnikai eszköz a srác nyakába, akinek elégett a pólója, pulóvere, és részben a kabátja is. A mellette lévők próbálták eloltani a tüzet, de sajnos a fiatal szurkoló nyaka így is teljesen, a felső teste elszórtan megégett, sőt még a hasán is mély égési sérülések keletkeztek.
Az édesanya szerint a mentők a Honvédkórházba küldték a fiát, mondván, nem tudják ellátni.
„Sajnálom, hogy a 16 éves fiamról szóló egyetlen érdeklődés törlődött a csoportból, pedig tegnap óta olyan kínokat élt át a nyakába eső piro miatt, amit senkinek nem kívánok – írta egy Újpest-szurkolói Facebook-csoportban hétfőn a megrendült édesanya. – Tegnap a Balesetiben volt, ma a Bethesda égési ambulanciáján látják el órák óta. Előfordul ilyen, rendben... Rosszkor volt rossz helyen. Nem a szituációra haragszom, hanem arra, hogy a mentősök elzavarták, hogy menjen egyedül gyalog a Honvédba... A Sector bisztróban kért jeget és várt bennünket, felnőtt segítségnyújtás nélkül. Emiatt vesztettük el a hitünket a világban, hogy nem volt senki, aki hívjon egy mentőt neki. Öt óra múlva látták el a Balesetiben, hajléktalanok között... Ennyit az összetartásról!”
A felháborodott szülők a hatóságokhoz fordultak.
„A Balesetiben, a jegyzőkönyvet felvevő rendőrök a Megyeri úti kapitányságra küldtek, ahonnan éjfélkor értünk haza a fiunkkal, aki hősiesen viselte végig a történteket. Feljelentést tettünk, a másodfokú égés és a mentő segítségnyújtásának elmulasztása miatt” – tette hozzá az édesanya, akit lapzártáig nem tudtunk elérni.
„A fiatalember kezdettől fogva úgy nyilatkozott, hogy nem kér helyszíni ellátást. Az esetleírás szerint a fedetlen testtájék bőrén (nyak hátsó felszíne) mintegy 10 cm-es égésnyom látszott, de részletesebb vizsgálatra, adatfelvételre és ellátásra nem kerülhetett sor” – írta lapunknak az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője, Győrfi Pál.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, az esettel összefüggésben a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitánysága gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, az ügy körülményeinek tisztázása folyamatban van.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfikézilabda-válogatott keretét a március 14–17. között esedékes tatabányai olimpiai selejtezőre, a névsorban szerepel az Európa-bajnokságot kihagyó Mikler Roland és Rodríguez Alvarez Pedro is.