Feltámasztják a Kisgazdapártot
►Már a miniszterelnök-jelöltet is kinézték maguknak, csak ő húzódozik
BAJA — Bő hárommillió párt nélküli embert kíván megszólítani a vidék legendás pártja, amit most újraalakítanak.
– „Isten, haza, család”, régi jelszavunk máig jól cseng az emberek fülében, a logónkat mindenki ismeri. A kisgazdák mindig akkor jöttek elő, amikor baj volt, és most minden korábbinál nagyobb szükség van ránk – jelentette be lapunkon keresztül Atyánszky György, a Kisgazdapárt egykori népszerű képviselője, legendás politikusa, hogy bizony szeretnének visszatérni az országos politikába.
Bár legutóbb 1998-ban került be a párt a parlamentbe – a Fidesz koalíciótársaként, 48 képviselővel –, ez nem tartja vissza a lassan 100 esztendős pártot attól, hogy nekivágjon a júniusi önkormányzati választásoknak.
– Komolyan szerveződünk, s már elkezdtük járni az országot. A tervünk a választási indulás, mert akárhol járunk, csak nyomorúságos sorsokkal találkozunk. Van az országban úgy 20-25 százalék baloldali érzelmű szavazó, a többi viszont jobboldali, ám ezen a táboron belül is van 3 millió ember, aki se a kormányra, se a mostani ellenzékre nem hajlandó szavazni. Ők a vidéki nyomorúság elszenvedői, akiket mi kívánunk képviselni, ez motivál bennünket. Aki őket képes megszólítani, az a párt igen szorossá teheti a versenyt – adott magyarázatot az okokra Atyánszky György.
Mindez óriási feladat, aminek teljesítésére a Kisgazdapártnak mindössze négy hónapja maradt. – Ahová hívnak az országban, és amíg erővel bírom, fizikailag és szellemileg is, én megyek kampányolni – mondta a 76 esztendős politikus, aki belátja, csupán ő és csapata elszántsága kevés ehhez, szükségük van egy népszerű emberre, aki mindezt összefogja.
– Meg is van az ideális jelöltünk a feladatra: Palotás János volt országgyűlési képviselőt, a Vállalkozók Országos Szövetségének egykori elnökét szeretnénk megnyerni, hogy legyen a miniszterelnök-jelöltünk. Óriási támogatótábora van a Kisgazdapártban. Hiteles és kiváló szakember, akit elfogadnak az emberek és nem hajt pozícióra. Ráadásul negyvenéves barátság fűz össze minket – fedte fel Atyánszky György.
– Tudok a felkérésről, de nem hiszem, hogy én volnék a legalkalmasabb a feladatra – hárított diplomatikusan kérdésünkre Palotás János, hozzátéve: a civileket szeretné összefogni. Atyánszky viszont úgy gondolja, a gazdák meg tudják győzni a kiszemeltet.