Vigyázzon, megfigyelik!
Görög Zita a nyaralása végén döbbent rá, hogy szállásadója végig figyelte – ön ne járjon így!
Mennyire jó lesz majd a nyaralás! Sokan tervezik már, sokan foglalnak is előrelátóan, nem is sejtve, hogy milyen veszély leselkedhet rájuk. Jobb elővigyázatosnak lenni, ha nem szeretnénk azon találni magunkat például, hogy kamerán keresztül figyeltek minket a bérelt szobánkban.
Mint azt megírtuk, ezt nem tudta elkerülni Görög Zita, aki Londonba utazott a gyerekekkel, majd a nyaralás végén rájöttek, hogy végig kamerán keresztül figyelték őket az Airbnb-n foglalt szobájukban. A nyaralás elején a szállásadó készpénzben kért foglalót arra az esetre, ha kárt tennének az apartmanban. Majd az utazás végén jött a hideg zuhany.
„Kapucsengőn felszólt a tulaj, hogy akkor menjünk le a cuccokkal és odaadja a foglalót. Én csodálkoztam. Lementünk a gyerekekkel, odaadja a foglalót és akkor kérdeztem: jó, de honnan tudod, hogy nem történt semmi? – elevenítette fel a #Bochkor című műsorban, ahol vele egyszerre hörrentek fel a nézők: kamera volt az apartmanban! Görög Zita úgy határozott, többé nem foglal szállást az Airbnb-n.
Magyarországon is kaptak már rajta hasonlón szállásadókat. A Nemzeti Adatvédelmi és Információ Hatóság 2023-as beszámolója szerint egy balatoni szálláshelyen fürdőzés közben vették fel a vendégeket, 2019-ben pedig egy balatonboglári szálláson vette észre egy hölgy, hogy az apartmanház fürdőszobájának falába egy rejtett kamerát dugtak.
Az egész világon előforduló, reális veszély elhárítására a TikTok videómegosztó platformon gyakorlott utazók, többségben légiutas-kísérők mutatják be, hogy mik azok az első lépések, amiket mindenképp megtesznek, amikor új szálláshelyre érkeznek. Például azonnal leragasztják a bejárati ajtók kitekintőjét, átvizsgálják a szobát lehallgatókészülékek után kutatva, vagy érmét helyeznek a bejárati kilincs belső felére, hogy ha a tudtuk nélkül járna valaki a szobában, akkor észrevegyék. A tanácsok alapján a közvetlenül az ágy fölött lévő tárgyakat mindenképpen vizsgáljuk át.
– Az ébresztőórákban is sok kamerát találtak már. A kiszűrésre néha az is elég, ha a telefonunk kéznél van. Ha megvilágítjuk erős fénnyel – akár a mobiltelefon fényével – és kékesen csillog ott valami, akkor gyanús, mert a kamera lencséje általában így csillog – magyarázta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő, aki már 178 országban járt élete során.
A legtöbb videóban az ujjukkal megérintik a tükröt. Ha az ujj és a tükörkép között egy rés látható, akkor sima tükörről van szó, ha viszont nincs rés, akkor a tükör kétoldalú, és bárki láthat a túloldalról.
– Azért ezek ritka dolgok, és általában nem az Európai Unió területén fordulnak elő, ahol ezekre nagyon szigorú előírások vonatkoznak. Az, hogy biztonsági szempontból néhány helyre kamerát tesznek a szállodák, az természetes – tette hozzá Kiss Róbert Richárd.