Betegséggel küzdött Vastag Tamás
BUDAPEST — Több genetikai és fejlődési rendellenessége is van Vastag Tamásnak – mesélte a Duna Ridikül című műsorának vendégeként. A ritka betegségekről szóló adásban részletesen beszámolt arról, miért kellett ezek miatt többször is kés alá feküdnie.
A Fonogram-díjas énekes elmesélte, milyen egészségi problémákkal nézett szembe gyerekként. A szegycsont és a bordák befelé húzódó deformitásával járó elváltozással, tölcsérmellkassal született, így első operációján még kamaszkora előtt átesett.
– Körülbelül negyedórát töltöttem a műtőben. 11 éves voltam, így vannak emlékeim. Nagyon fájt. Két oldalról behelyeztek egy-egy fémlemezt, hogy azok helyes irányba tereljék a csontokat, hasonlóan, mint ahogy a fogszabályzó működik. Akkoriban ez új eljárásnak számított – mondta Vastag Tamás. Hozzátette, élete során mintegy 20 műtétje volt változatos panaszai miatt. Gyerekkora óta remeg a bal hüvelykujja és tompalátástól is szenved, valamint több családtagjához hasonlóan elviselhetetlenül hangosan horkol. Egy genetikai vizsgálaton arra is fény derült, hogy miért nem hatnak nála bizonyos gyógyszerek, a mája ugyanis túl gyorsan bont le bizonyos hatóanyagokat.
Vastag Tamás úgy véli, normális nincs, csak tipikus, minden egészségi állapot nézőpont kérdése. Szerinte munkája gyógyító erejű, mivel a színpadi lét igazi fájdalomcsillapító.
– Egy koncert vagy előadás alatt annyi adrenalin és endorfin szabadul fel, hogy szinte megszűnik a fájdalomérzetem – fűzte hozzá az előadó. A teljes beszélgetés újranézhető a Ridikül Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.