Mit jelent a banki üzemszünet?
Januártól egy jogszabályváltozás bevezette a bankoknál a bankszünnap mellett az üzemszünet fogalmát. Utóbbi a 4 órát meg nem haladó – korábban szintén bankszünnapként meghirdetett – tervezett leállást jelenti – tájékoztatott Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára. Így a szolgáltatás – például a korábban elhatározott informatikai korszerűsítés vagy karbantartás miatti – rövid ideig tartó szüneteltetését vagy akár a fiókbezárást már üzemszünetként fogják meghirdetni. Így előfordulhat, hogy egy bankfiók akár napon belül zár be vagy éppen nyit ki azután.
A hosszabb idejű, 4 órát meghaladó időtartamú – például egy nagyobb rendszerátállás vagy éppen két korábbi piaci szereplő egyesülése miatti – leállásokra továbbra is bankszünnap keretében kerül majd sor.
Időben értesítenek
Bankszünnap esetén a pénzintézet a leállás időpontját és időtartamát, valamint az annak kapcsán érintett szolgáltatások körét legalább 30 nappal, üzemszünet esetén viszont csak 7 nappal korábban köteles meghirdetni ügyfélfogadó helyiségeiben és internetes honlapján.
A bank emellett a velünk kötött szerződésben meghatározott módon – jellemzően internetbankban vagy mobilapplikációban, ha ilyen nincs, akkor e-mailben, sms-ben vagy postán megküldött küldeményben – közvetlenül is értesít minket a tervezett bankszünnapról vagy az üzemszünetről a jogszabályi határidőn belül. Az MNB a pénzintézetek számára megfogalmazott iránymutatásában azt is szorgalmazta, hogy ha a bank ismeri elektronikus elérhetőségünket, akkor a tervezett leállás előtt legkésőbb 3 nappal küldjön ismételten felhívást. Sőt, arról is értesítsen minket, ha esetleg valamiért mégis elmaradna a leállás.
Részleges leállás
Előfordulhat, hogy az üzemszünet vagy a bankszünnap nem teljes körű, hanem csak részleges, azaz egyes szolgáltatásokra vagy csatornákra korlátozódik. Megeshet így, hogy a fiókok zárva vannak és az internetbank nem elérhető az átmeneti szünet alatt, de például a telefonos ügyfélszolgálat ügyintézői korlátozottan elérhetők, a bankkártyás vásárlás, az ATM-es készpénzfelvétel vagy az azonnali átutalás fogadása zavartalanul működik. Az életbe vágóan fontos szolgáltatásokat, főképp a bankkártyaletiltást vagy a számla zárolásának lehetőségét jellemzően még az üzemszünet, bankszünnap idején is biztosítják a pénzintézetek.
Több napig is tarthat
A bank döntéseitől függően a bankszünnap akár több napig is tarthat, s akár hétvégéhez vagy ünnepnapokhoz is kapcsolódhat. A számlavezetési szolgáltatást érintő bankszünnap esetén előfordulhat, hogy az általunk adott megbízások csak a bankszünnapot követően teljesülnek, vagy csak ekkor juthatunk hozzá pl. lejárt betétösszegünkhöz vagy felveendő hitelünkhöz. Ezért célszerű előzetesen tájékozódnunk, s akár – amennyiben ezt megtehetjük – időben előbbre is hoznunk tranzakcióinkat. Így fontos kellő időben gondoskodni hitelünk törlesztéséről, ha bankunk jelzi, hogy a tervezett üzemszünet vagy bankszünnap érinti a tranzakciós lehetőségeinket. Ha a leállás az átutalások fogadását, jóváírását is érintené, és más küldene nekünk pénzt, az azonnali átutalások esetében a küldő fél bankja el fogja utasítani a tranzakciót. Jó hír viszont, hogy a küldő fél tájékoztatást is kap arról, hogy meghiúsult a tranzakció (sőt esetleg annak okáról is), így a leállás után ismét megpróbálhatja majd az átutalást elindítani.