„Azt hittem, én megyek el hamarabb”
Egy nappal azután állt meg Magdolna szíve, hogy hazaengedték a kórházból
Csodálatos születésnapra készült a Kossuthnagydíjas prímás, ifjabb Sánta Ferenc, aki a közelgő, 79. évforduló mellett azt is megünnepelte volna, hogy egy hónapnyi távollét után hazaengedték a kórházból imádott feleségét, Csibikét. Magdolna azonban váratlanul elhunyt, feldolgozhatatlan fájdalmat hagyva maga után. A Nemzet Művésze, a Prima Primissimadíjas világhírű hegedűművész hat boldog évtizedet töltött együtt élete párjával, aki az utóbbi időben ugyan betegeskedett, ám semmi nem utalt a tragédiára. Arra, hogy egy nappal azután, hogy hazatért a kórházból, váratlanul megáll a szíve.
– Magdikát, vagy ahogy én hívtam, Csibikét, egy hónapos kezelés után végre kedden hazaengedték a kórházból. Nagyon hosszú időt volt távol a családjától, nehezen viseltük a hiányát. Már alig vártam, hogy újra itthon legyen, hiszen szombaton ünnepeltük volna együtt a születésnapomat. Annyira készült rá szegény... – csuklott el a prímás hangja.
Közel hatvan év együttlét nem múlik el nyomtalanul, az asszony biztosította a nyugodt hátteret ahhoz, hogy művész férje zavartalanul koncertezhessen.
– Csibike szintén zenészcsaládból származott, maga is zongorázott, de értem, illetve családjáért feláldozta művészi karrierjét. Két gyereket neveltünk fel együtt szeretetben, boldogságban, ők is sikeres zenészekké váltak – mondta büszkén.
Mesebeli történet az övék, annak ellenére, hogy cigányzenészcsaládoknál hagyomány, hogy általában zenészkörökből házasodnak.
– Ferivel a Balatonon találkoztam először tizennyolc éves koromban, a vele egy zenekarban játszó unokatestvéremnek köszönhetően. Ő hívott Budapestről azzal, hogy feltétlenül nézzem meg, milyen tehetséges prímásuk van – mesélte megismerkedésükről a világhírű hegedűsről szóló könyben Magdolna. – Esténként egy étteremben muzsikáltak, nappal pedig a Balaton partján pihentek, illetve lubickoltak. Mikor megérkeztem a
Balatonra, Ferit éppen lányok gyűrűjében pillantottam meg, nyomban el is ment a kedvem az esti programtól és közöltem a rokonommal, hogy sehová nem megyek, ő csak muzsikáljon este, majd otthon megvárom. (...) Szerencsére, addig győzködött, hogy mégis elmentem, és nem bántam meg. Tényleg, csodát láttam! Feri úgy hegedült, annyira elkápráztatott és elbűvölt a játékával – érdekes, nem a külsejével –, hogy nem tudtam ellenállni neki, pillanatok alatt szerelmes lettem bele, és magamban már az esküvőről álmodoztam, ki is mondtam: „Na, ez a fiú lesz az én férjem!” Úgy is lett!
Az 1968. május 28-án kötött esküvő után a lagziban az ifjú ara rokona, Garas Dezső is ropta a táncot. A sármos hegedűművész nemcsak a női szíveket hódította meg, de később az egész világot is. Sajnos egy baleset miatt már nem úgy mozognak a kezei, ujjai, mint régen.
– Évekkel ezelőtt a Duna Televízió élő adásából kijövet a folyosón elestem és kulcscsonttörést szenvedtem, azóta nem koncerteztem, ami szintén nagyon fáj nekem. Aztán csőstől jöttek a bajok, egy súlyos szívműtéten is átestem. Azt hittem, én megyek el hamarabb, erre Csibike hagyott itt... – sírta el magát a művész. – Még olyan boldog volt, mikor januárban szülővárosom, Kaposvár díszpolgára lettem. Már akkor se érezte jól magát, fáradékony volt, a szívére panaszkodott. Az orvosok szívelégtelenséget állapították meg nála, de vesedialízissel is kezelték, hetek óta gyógyították a kórházban. Szegény, mikor hazaengedték, jól érezte magát. Mindössze egy napot volt köztünk, váratlan volt a halála, nagy űr maradt utána. Úgy érzem, ezután már nem tudok megmaradni közös otthonunkban, mert minden rá emlékeztet. Biztos, hogy elköltözöm innen...