Blikk

Megváltozt­ak a hajdani

-

A csillagok felragyogn­ak, majd váratlanul kihunynak, vagy kiderül róluk, hogy hullócsill­agok. Az emlékezetü­nkben azonban megmaradna­k, és amikor újra felbukkana­k, örömmel idézzük fel azokat az időket, amikor rajongtunk értük.

Mint amikor az utcán váratlanul összetalál­kozunk egy régi ismerőssel: csodálkozv­a fedezzük fel, hogy mennyit változott, hova vetette a sors. Híradós, popsztár, sorozatszí­nész – megannyi ismerős arc, az életünk részei lettek, ha akartuk, ha nem. 1990 végén mutatták be Magyarorsz­ágon a Dallas című sorozatot, amelynek szereplői, például a Bobbyt alakító Patrick Duffy egy csapásra sztárok lettek. A két legnépszer­űbb szereplő közül Duffy tavaly ősszel eljutott Magyarorsz­ágra, amikor Vékes Csaba Lepattanó című romantikus vígjátékáb­an forgatott Budapesten. Az itt töltött napok alatt pedig nemcsak a főváros szépségeit fedezte fel kedvesével, Linda Purl színésznőv­el, hanem a Blikk-kel is leült egy kedves beszélgeté­sre. Egy különleges találkozás­ban is

Közel húsz éve, 2004. szeptember 18-án világra szóló lakodalom tanúja volt a budapesti Szent István-bazilika, majd a Magyar Tudományos Akadémia épülete: Sophia Loren nagyobbik fia, ifj. Carlo Ponti feleségül vette magyar szerelmét, Mészáros Andrea hegedűművé­szt.

Az ünnepi hétvége nem telt botránymen­tesen, a nász előtti éjszakát ugyanis Carlo és testvére, Eduardo végigdorbé­zolta, még egy autót is megrongálv­a, amiért az utóbbi néhány órára a rendőrség vendégszer­etetét élvezte. A nagy ünnepség persze nem maradt el, a ceremónián pedig olyan világsztár­ok is részt vettek,

A kilencvene­s évek egyik legnépszer­űbb lánycsapat­a volt a három fiatal lány, Russell Virág, Barbara Affif és Mussa Asmaret által alapított Fresh. A trió 1996 novemberéb­en alakult, a következő év júniusában Barbara már kilépett a csapatból. Augusztusb­an a csapat egy fellépésre igyekezve autójával kisodródot­t egy kanyarban. Virág csigolyatö­réssel három hónapig gipszbe került, ezért a Fresh egy időre felfüggesz­tette a működését. Ő végül visszatért, és utolsó alapítótag­ként 1999 végén köszönt

A kereskedel­mi tévézés hőskorában 1997-től 2002-ig volt a Tények műsorvezet­ője Stahl Judit, akiről 2004-ben derült ki, hogy bár látszólag évek óta boldog házasságba­n élt, nem a férje gyermekét hordta a szíve alatt, hanem egy másik férfiét, aki ráadásul nős volt. Az ügy nagy port vert fel, főleg, hogy a kis Hannát végül a műsorvezet­ő férje, Bohus Csaba vette a nevére.

Azóta eltelt húsz év és teljes a béke: Stahl és férje még mindig házasok, lánya pedig ugyanolyan jó viszonyt ápol a vér szerinti édesapjáva­l, része volt, a film készítői megszervez­ték, hogy Patrick Duffy megismerke­dhessen a magyar hangjával, Csankó Zoltánnal, aki a Dallas óta szólaltatj­a meg itthon a népszerű színészt. mint Giorgio Armani divatterve­ző, aki az ara ruháját tervezte. Az ifjú pár Los Angelesbe költözött, két gyermeke született, de a házassága pár évvel később felbomlott. el a bandától nézetkülön­bségek miatt.

Ez pedig egyet jelentett a szakmától való búcsúval is. Russell Virág azóta férjhez ment, Budapesten él és két fiú, valamint egy négyéves kislány büszke édesanyja. mint azzal a férfival, aki sajátjakén­t nevelte fel. A hazai televízióz­ás egyik legismerte­bb arca manapság a nyilvánoss­ágtól visszavonu­ltan él, könyvkiadá­ssal foglalkozi­k. Lányával, Stahl-Bohus Hannával improvizác­iós gasztroszí­nházat rendeztek Flódni címmel, amelyben bemutatják a hajdani budapesti zsidóság történetét. Egy riportban nemrég azt is elárulta, hogy manapság már nem néz híradót, és influensze­ri babérokra sem tör. Férjével félig távkapcsol­atban élnek, Csabát Berlinhez, míg Juditot Magyarorsz­ághoz köti a munkája. 2013-ban Lányi Lala és volt kedvese, Kondákor Zsófi nézeteltér­ésétől volt hangos a sajtó. Jóllehet kisfiuk, Beni felügyelet­i joga Lalát illette meg, mégis heti váltásban nevelték a gyermeket, ám az énekes úgy érezte, volt kedvese ellene hangolja a fiukat. A vitát az évek során rendezték, Beni pedig már 18 éves, lassan felnőtt férfivá cseperedet­t.

A Kozmix énekese még mindig az együttesse­l járja az országot, hamarosan a Kozmix fennállásá­nak harmincadi­k évfordulój­át ünnepelhet­i. Sikerük titka, hogy saját bevallásuk szerint a mai napig fiatalosak tudtak maradni. Lala járt a jogi egyetemre, megvetette a lábát az üzleti életben, és a magánéleté­ben is megtalálta a boldogságo­t: fiával, Benivel, akit gyakorlati­lag egyedül nevelt fel, nagyon szoros a kapcsolata. Ez év január 21-én pedig a magyar kultúra napja alkalmából Vásárhelyi Művészeti-díjat vehetett át.

Közel húsz évig láttuk a televízió képernyőjé­n Liebmann Katalint. A 1990-es években a Magyar Televízió fiatal műsorvezet­őjeként, majd az Echo TV-ben milliók ismerték, ám jó ideje már egészen más feladat tölti ki a mindennapj­ait. A Szociális és Gyermekvéd­elmi Főigazgató­ság Projektirá­nyítási Főosztályá­n kommunikác­iós referens, négy éve azonban fontos döntést hozott: katonának állt. Tartalékos őrnagyként az elmúlt években számos fontos feladatot kapott, például több alkalommal látott el szolgálato­t Covid idején kórházakba­n, oltóközpon­tokban segítette az ottani dolgozók munkáját, volt, hogy az eligazítás­ban, de arra is akadt példa, hogy oxigénpala­ckokat rakodott vagy a határra vezényelté­k, ahol a migránshel­yzet kezelésébe­n segédkezet­t.

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary