Lapunk 30. születésnapját ünnepli. Ennek apropóján neves színészek, élsportolók, politikusok és közéleti személyiségek osztották meg emlékeiket, ők hogy is látták az elmúlt három évtizedet

Harminc év... Amikor megkeresett egy régi jó ismerősöm a Blikktől, hogy mi is jut eszembe erről az eltelt ennyi évről, épp Balin talált meg a levele. A következő regényem egyik helyszínéről (Szingapúr) utaztam épp át a másikra (Tajvan), pár hetes megállóval.

És eltalált a kérdés... Mert akkor már pár napja azon gondolkodtam, vagyis inkább ez ügyben próbáltam „rendet tenni” a fejemben, hogy épp harminc éve jártam először – és azóta is utoljára – Balin. És ennyi idő, az azóta végképp túlnépesedő világ őrülete olyan erővel ütött meg az indonéz szigeten, hogy az élmény és az érzés szinte felzaklatott. Akkor, harminc éve (utánanéztem, miközben a zsúfolt, benzingőzben fulladozó, kismotorokkal elárasztott és szétszemetelt Bali keskeny útjain közlekedtem), szóval akkor, abban az évben, a kilencvenes évek közepén százhúszezer turista járt Balin, 2023-ban pedig már hatmillió. Ötvenszer annyi! Akkor alig kétmilliónyian éltek ott, most már közel ötmillió ember emészti, zsigereli és fogyasztja el a természetet a szigeten.

Az egész világot pedig már nyolcmilliárd ember, miközben a Blikk indulásakor, harminc éve,

„csak” 5,6 milliárdan éltünk a Földön. Több mint ötven százalékkal gyarapodott tehát azóta a népesség. Amikor én születem, 1966ban, nos, akkor pedig még feleenynyien sem voltunk: összesen csupán 3,4 milliárdnyian. Az 56-os magyar szabadságharc idején ez a szám 2,8 milliárd volt. Rémisztő!

Szerintem ez minden mai problémánk gyökere. Ráadásul a klímaváltozástól kezdve, az elszaporodó lokális háborúkon keresztül a népvándorlásszerű migrációs hullámokig, minden valahogy akkoriban, a hidegháború végén, a Blikk magyarországi indulásának éveiben kanyarodott rá végképp a viszszafordíthatatlan útra.

Akkor győzött ugyanis végleg és mindenhol a kapitalista „gyarapodni kell” szellem.

A kapzsiság legyűrte a félelmet, amit a jövő kiszámíthatatlanságával szemben érzünk.

És ez lett a vége... Eközben mi, Magyarországon, a történelmünk örökölt sorsát sosem felülírva, egymást gyűrtük az elmúlt harminc évben. Feszítettük és téptük minden irányba ezt a pici országot, és jutottunk oda, ahol most épp tartunk. A Blikk címlapjai ennek pontos dokumentumai.

De hogy ez idő alatt mi történt a nagyvilágban a nagyvilággal, ezt mintha nem akarnánk észrevenni... Továbbra is úgy teszünk, mintha nem lenne hozzá semmi közünk.

Sajnos!