Jennifer mellett érzi először Szabó Ádám, hogy apa lenne Freddie Mercury londoni villája 13 milliárdért eladó
Szabó Ádám és felesége, Szabó Jennifer kapcsolata szépen alakult, folyamatosan építették egymást, mostanra pedig már készen állnak a családalapításra.
– Egy éve és négy hónapja vagyunk együtt, és szeptember óta vagyunk házastársak. Nem húzzuk le egymást, hanem szépen építjük. Mostanra a hibákat, amikkel meg kellett küzdenünk, kijavítottuk – mondta Ádám a Storynak. – Bevallom, egész életemben arra vártam, hogy egy nő azt mondja, szeretne tőlem gyereket. Előttem ott volt a szüleim gyönyörű példája, és egy álmom vált valóra, amikor Jennifer azt mondta, szeretne velem családot alapítani. Eddig egyetlen nő mellett sem éreztem azt, hogy szeretnék apa lenni, valami mindig hiányzott, de ez most megváltozott.
Jennifer is hasonlóképpen érez Ádám iránt, aki egy hatalmas űrt töltött be az életében.
– Én egészen eddig nem akartam gyereket, mert a szüleim elváltak, amit nagyon nehezen éltem meg, és azt mondtam: a saját gyermekemet nem akarom kitenni ennek. Ádám azonban mindent felülírt az életemben – árulta el.
Eladó Freddie Mercury, a legendás brit zenész kensingtoni háza, ahol 1991ben bekövetkezett haláláig élt. Az 1907-ben, késő György-kori stílusban épült házat 30 millió fontért (több mint 13 milliárd forint) kínálják.
Freddie Mercury kensingtoni háza most először került piacra azóta, hogy az énekes a nyolcvanas években megvette – írja a Sky News.
A ház a nyugat-londoni Kensingtonban található, a Garden Lodge a kerület egy csendes részén áll. Mercury úgy jellemezte, mint „vidéki ház London központjában”. Miután 1991ben, 45 évesen elhunyt, Mercury a házat legjobb barátjára, Mary Austinra hagyta. A nő 30 évig élt ott.
– Öröm volt benne élni, sok csodálatos emlékem fűződik hozzá. (...) Amióta Freddie és én beléptünk a mesebeli zöld ajtón, ez a béke helye volt, egy igazi művészház, és most itt az ideje, hogy ezt a békeérzetet egy másik emberre hagyjuk – mondta a
házról Mary Austin.