Feltárták a titkos tényezőt, amely az öregedésért felel
Kiderült, hogy sérült DNS-ek okozhatják a fehérjetermelés fennakadásait
Egy új kutatás feltárt egy rejtett tényezőt, amely felgyorsítja a biológiai órát, aminek hatása van a élet hosszára. Ha rájönnénk, hogy e károsító folyamatot hogyan akadályozhatjuk meg, de legalábbis lassíthatjuk, az az élettartamot és az egészségben eltöltött évek számát jelentősen kitolhatná.
Lassul a fehérjék termelése
Régóta ismerjük az öregedés tüneteit, de egy új, a Nature Genetics című szaklapban megjelent tanulmány e tünetek gyökerét tárta fel, és megállapította, hogy a sérült DNS lehet az egyik fő oka annak, hogy szervezetünk apránként összeomlik.
A tanulmányban Jan Hoeijmakers professzor vezetésével a rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának tudósai (köztük Gyenis Ákos magyar kutatóval) egereket vizsgáltak, és azt tanulmányozták, hogyan lassul le a fehérjék termelése az öregedés során. Az eredményekből arra következtettek, hogy a lassulásért valószínűleg a sérült DNS a felelős.
A tanulmányban a csapat azt találta, hogy az RNS-készítés (a DNS-hez hasonló óriásmolekula, amely sok ismétlődő egységből épül fel) fázisa az idősebb egereknél hajlamos megakadni, ami a mögötte lévő DNS felhalmozódásához vezet, és „elmaszatolja” a DNS-szálat. Minél nagyobb volt a gén, annál gyakoribb volt ez a jelenség.
Az egyik átírási folyamat megszakításával egész gének kifejeződése késett. A megszakításokkal és késésekkel a fehérjék nem jönnek létre elég gyorsan ahhoz, hogy elhárítsák azokat a bosszantó öregedési tüneteket, amelyeket tapasztalunk, és zavarokat okoznak az egykor problémamentes testi funkciókban. Ha az átírás megakad vagy lelassul, az sejtpályák hibás működését okozza.
Sérült DNS-ek a hibásak
A tanulmány szerzői szerint a fent leírtak kifejezetten hatással vannak az öregedés olyan jellemzőire, mint a tápanyagérzékelés, az autofágia (a hibás sejtek önlebontó folyamata), a proteosztázis (a folyamatok összessége, amelyekkel a sejt fenntartja és szabályozza teljes fehérjekészletének egyensúlyát), az energiaanyagcsere, az immunfunkció és a sejtek stressztűrő képessége.
A korai öregedési rendellenességek általában a DNS-javító mechanizmusok hibás működésének eredményeként játszódnak le, és a normális öregedés is éppen így működhet. Ha a DNS nem tudja magát megjavítani, nyilvánvalóan sérült marad. Ez pedig visszaveti a fehérjetermelő láncolatot, és az öregedés látható tüneteihez vezet.
Van még feladat
Más szóval, a megszakadt átírás által létrehozott genetikai ujjlenyomat ugyanaz, mint az öregedés által létrehozott, ami arra utal, hogy a kettő szorosan összefügg – írja a tanulmány. Amikor a testünk nem képes a megfelelő fehérjeválaszokat előállítani, és a szervezet rendszerei bomlásnak indulnak, mindez a sérült DNSből eredhet. Már csak azt kellene kitalálnunk, hogyan akadályozzuk meg a károsodást.
(A tudomány és a technika világáról szóló további érdekes cikkekért keresse a blikk. hu Tech rovatát!)