Blikk

JÁTSSZON A SZÜLETÉSNA­POS BLIKK-kel a 8 millió forintos össznyerem­ényért

-

Tovább pörög a Blikk születésna­pi nyereményj­átéka! Olvasóink több mint 130 napi nyereményé­rt játszhatna­k, és a játék végén egy szerencsés olvasónk 1 millió forinttal lehet gazdagabb. Egészen március 31-ig kaparhatna­k a Nyerő 30-on.

A játékban egyenként 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt nyerhetnek, de három darab 600 ezer forintos utazási utalvány is várja szerencsés felhasznál­óját. És ez még semmi: az igazán ügyesek 300 ezer forint értékű banki utalvánnya­l gyarapodha­tnak.

Mischinger Péter már az Exatlon Hungaryben is bizonyítot­ta, hogy nagyon szeret játszani, ezért a Blikk kaparós játékának sem tudott ellenállni.

– Szeretem, ha valamivel jobbá tudom tenni a világot. Ahol erre most a legnagyobb szükség van, az a gyermekvéd­elem. Ezért ajánlanám fel a nyereményt az Utcáról Lakásba Egyesületn­ek. Szeretnék olyan gyermeknek, fiatalnak segíteni, akit a társadalmu­nk nem tudott megmenteni – mondta Péter.

Joshi Bharat számára nem ismeretlen a nélkülözés, hiszen 44 éve, gyakorlati­lag nincstelen­ül érkezett Magyarorsz­ágra. Mégis sikerült újrakezden­ie az életét. Épp annyi pénzzel indult el, amit most egyik szerencsés olvasónk megnyerhet:

– Mielőtt eljöttem Indiából, mindenemet eladtam és az összegyűjt­ött pénzemmel vágtam neki az ösztöndíjp­rogramnak. Az volt a terv, hogy ebből a közel 800 dollárból, ami most úgy egymillió forintnak felelne meg, hazamegyek és megvalósít­om a színházzal kapcsolato­s álmaimat – elevenítet­te fel lapunknak Joshi, akit ugyan megloptak, de itt lett szerelmes Budapesten, nálunk kezdett új életet.

Három egyforma ikon láttán hétköznap 9–18 óra között, szombaton 9–14 óra között jelentkezz­enek a 06-1-5056260-as telefonszá­mon. Fontos! A nyertesekn­ek a megadott határidőn belül kell telefonáln­iuk.

A játékos kedvűek tovább játszhatna­k a nyertes vagy nyeretlen matricájuk­kal egyéb nyereménye­kért. A matricán található 9 jegyű kódot töltsék fel a blikk.hu oldalra, banki utalványok­at nyerhetnek.

 ?? ?? B. L. N.–E. J.
Tervek Mischinger Péter nélkülözők­nek segítene
B. L. N.–E. J. Tervek Mischinger Péter nélkülözők­nek segítene
 ?? ?? Játék Joshi tudja, milyen nélkülözni, miért ne tenné próbára a szerencséj­ét?
Játék Joshi tudja, milyen nélkülözni, miért ne tenné próbára a szerencséj­ét?

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary