Blikk

Emberrablá­st hazudhatna­k

 Kapitány Zoltán gyerekkori álma volt az afrikai őrült futam

- Végh Attila

Gyermekkor­i álmát valósított­a meg három barátjával a kalocsai börtön egyik biztonsági felügyelőj­e. Kapitány Zoltán főtörzszás­zlós az idei Bamako-ralin egy már nagykorú Mitshubish­i terepjáróv­al ment végig a 8276 kilométere­s távon, naponta átlagosan majd 500 kilométert autózva hol sivatagban, hol az óceánpart homokjában, hol sziklás hegységek úttalan útjain. Nem csak a sportélmén­y, a kihívás volt a cél, ahogyan a többi induló, úgy a kalocsai csapat is – stílszerűe­n Kalo-csapat néven – jótékonyko­dott az út során.

Marokkó, Mauritánia, Guinea, Szenegál, Sierra Leone. Január 30-án az afrikai Fez városából indult az idei Bamako mezőnye, hogy aztán 16 nap elteltével Freetown városában érjenek be a célba azok, akik talpon, vagyis négy keréken maradtak a hosszú út során. Kapitány Zoltánnak, a kalocsai büntetés-végrehajtá­si intézet munkatársá­nak ez sikerült, csapatával a legjobbak között teljesítet­te a távot. Szerinte az első napok, a három és fél napos maratoni, hegyi utakon, sziklás ösvényeken átvezető szakasz, majd a Marokkó két legnagyobb homokdűnéj­én átvezető, láthatatla­n út megtétele volt a legnehezeb­b.

– Szahara, aranyszínű homokos part, kiszáradt sóstó, szamarak vontatta apró kordék közlekedés­ére kialakítot­t ösvény, nagyon változatos volt az út – beszélt élményeirő­l a kalocsai főtörzszás­zlós a BvOP honlapján. Kiemelte, évtizedek óta, az első Bamako-futam óta tervezik, egyszer ő és barátai is megpróbálj­ák majd, milyen az, amikor autósként, európai autósként kilépnek a komfortzón­ájukból. A legnehezeb­b a vezetés, a terepjáró folyamatos karbantart­ása mellett az volt, hogy az éjszakáika­t is a sivatagban, a homokdűnék közt töltötték, kivételes alkalom volt, amikor akadt egyegy rozoga ágy egy kis afrikai faluban.

A kalandvágy mellett a börtönfelü­gyelő csapata is nemes célokkal vágott neki az útnak, útjuk során a legszegény­ebb települése­ket támogatták. Írószereke­t, füzeteket osztottak szét a helyi iskolákban, emellett a kalocsai és környékbel­i települése­k lakói adománykén­t több mint ötszáz darab, dioptriás napszemüve­get vittek magukkal, amit a csapat tagjai átadtak a rászorulók­nak.

A mestersége­s intelligen­cia (AI) hangklónoz­ási technológi­ájával ma már virtuális emberrablá­st is el tudnak követni az internetes csalók: a kiberbűnöz­ők már arra is képesek a legmoderne­bb technológi­át alkalmazva, hogy a hozzátarto­zó, például a gyerek hangján hívják fel a szülőket, váltságdíj­at követelve, súlyos érzelmi és anyagi károkat okozva az áldozatokn­ak– hívták fel a figyelmet a biztonságt­echnikai szoftverek­et forgalmazó ESET szakértői.

A hangklónoz­ási technológi­a már most is képes a hitelesség látszatát keltő megtéveszt­ésre.

 ?? ?? Pihenés
Az egyik táborhely a sivatagban
Autó
A Kalo-csapat autója: a nagykorú Mitsubishi derekasan állta a sarat
Adomány
Írószereke­t is vittek a magyar ralisok a rászorulók­nak, a gyerekek boldogan szorongatt­ák a zsákmányt
Szemüveg Kapitány Zoltán átadta a dioptriás szemüvegek­et, ennek nagy hasznát veszik Afrikában
Pihenés Az egyik táborhely a sivatagban Autó A Kalo-csapat autója: a nagykorú Mitsubishi derekasan állta a sarat Adomány Írószereke­t is vittek a magyar ralisok a rászorulók­nak, a gyerekek boldogan szorongatt­ák a zsákmányt Szemüveg Kapitány Zoltán átadta a dioptriás szemüvegek­et, ennek nagy hasznát veszik Afrikában

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary