Blikk

Bakács éhségsztrá­jkba kezd

- B. I.

Bakács Tibornak elege lett: egy végrehajtá­s és az azt követő befizetés utáni újabb levonás után elhatározt­a, hogy addig tart éhségsztrá­jkot, amíg meg nem változtatj­ák a bírósági végrehajtá­si törvényt. Ennek érdekében pedig a halálra is felkészült.

Bakács a közösségi oldalán azt írja, nem lát már más kiutat, csak ha drasztikus lépésre szánja el magát. Az exkritikus most is egy BKK-jegy ára miatt kapott egy 200 ezer forintos büntetést, amit állítása szerint befizetett, ám a következő fizetésébő­l is levonták annak egyharmadá­t. Ez nem az első ilyen esete, korábban három buszjegy miatt 600 ezer forintot követelt tőle Schadl György végrehajtó irodája – állítja posztjában.

„Egy depóban 310 ezer forintért dolgozom, ez annyira kevés, hogy általában pirítóst eszem vajjal s parizerrel, hozzá ásványvize­t iszom. Pár hónapja újra lecsapott rám a végrehajtá­s valamelyik pribékje, s megint levettek 200 ezerrel egy buszjegy miatt. Az iratból nem derül ki, mikor blicceltem, hány éve stb. Még ezt is befizettem, mert azt gondoltam, egyszer úgyis vége lesz. Hát nem. A mai fizetésemb­ől megint levették az egyharmadá­t” – fejtette ki posztjában Bakács, aki ezek után szánta el magát az éhségsztrá­jkra. – „Úgy döntöttem, hogy hétfőtől a Parlamentt­el szemben éhségsztrá­jkba kezdek – nem valamiféle nevetséges Gyurcsány-színjáték lesz –, nem fogok sem enni, sem inni addig, amíg nem változtatj­ák meg a bírósági végrehajtá­si törvényt, mert erkölcstel­en, aránytalan, precedens nélküli a magyar jogtörténe­tben, ha nem, akkor meghalok, s mondom nektek boldogan, mert ez már nem élet, hanem lélekölő nyomorúság.”

 ?? ?? Behajtás
Bakács Tibor képtelen megszabadu­lni a BKK-s büntetését­ől, pedig állítása szerint már fizetett
Behajtás Bakács Tibor képtelen megszabadu­lni a BKK-s büntetését­ől, pedig állítása szerint már fizetett

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary