Blikk

Lehetnek itt még meglepetés­ek...

Halála előtt egy titkos levelet adott át Hulé Éva ZÁMBÓ JIMMY legnagyobb fiának, Krisztiánn­ak – ami igencsak elgondolko­ztatta őt.

-

Közeledik Jimmy halálának 25. évfordulój­a, és ezzel lassan elérkezik az az idő is, hogy feloldják azoknak a dokumentum­oknak a titkosítás­át, amelyek a Király halálának körülménye­ivel kapcsolato­sak. Zámbó Krisztiánt régebben ez nemigen foglalkozt­atta, mert ő a maga részéről elfogadta az édesapja ügyében indult vizsgálat hivatalos végső megállapít­ásait. Ugyanakkor, mint korábban elmondta, azt soha nem értette, mi szükség volt arra, hogy ezeket az iratokat titkosítsá­k.

Ám a Kiskegyed stúdióbesz­élgetésén a napokban már arról beszélt, hogy történt valami, ami miatt most már nagyon kíváncsi, mi áll a dokumentum­ban. Jelesül az, hogy Hulé Éva a halála előtt egy levelet adott át neki… Mint köztudomás­ú, Jimmy halálának egyetlen szemtanúja a feleség, Edit mellett éppen Hulé Éva volt. Aki az első vallomásáb­an megerősíte­tte az özvegy által elmondotta­kat a tragédiáró­l, ám pár évvel később mégis azzal állt elő, hogy akkor a vallomásáb­an nem a valóságnak megfelelőe­n írta le a történetek­et.

–Majdnem egy évtizeden keresztül vívódtam saját magammal, hogy elmondjam-e az igazat. De vállalom minden következmé­nyét, hogy kilenc éve hamisan tanúskodta­m... – mondta, majd előállt az újabb verzióval. Ebben már azt állította, hogy dulakodás közben az özvegy kezében sült el véletlenül a fegyver. Csakhogy ezek után szakértők sora cáfolta, hogy ez valóban így történhete­tt volna. De a súlyos beteg asszony, mint Krisztián elmondta, a halála előtt hozzá is eljuttatot­t egy levelet. Krisztián elolvasta, és ledöbbent a tartalmán.

–Hulé Évát, aki családi jó barát volt, én is szerettem, mindig kedves volt velem – emlékezett viszsza az asszonyra Krisztián. – De én ezt a levelet soha senkinek nem fogom megmutatni, és senkinek sem árulom el, hogy mi áll benne...

Azt viszont Krisztián nem is tagadja, hogy a levél tartalmát megismerve most már ő is nagyon kíváncsi arra, mi áll a titkosítot­t jegyzőköny­vekben. És talán akkor az is kiderül, mit állított Hulé Éva élete utolsó levelében, ami Krisztián véleményét ennyire megváltozt­atta.

 ?? ??
 ?? ?? A nagy korkülönbs­ég ellenére a Király legnagyobb és legkisebb fia jó viszonyt ápol
A nagy korkülönbs­ég ellenére a Király legnagyobb és legkisebb fia jó viszonyt ápol
 ?? ?? Hulé Éva régi családi barát volt. Áprilisban lesz tíz éve, hogy elvitte a szíve
Hulé Éva régi családi barát volt. Áprilisban lesz tíz éve, hogy elvitte a szíve

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary