Blikk

Alaposan átvert, de nem hagytam annyiban

Engem így még soha nem aláztak meg. De most mindent visszaadok, és megszabadu­lni sem tud tőlem. Naponta kell látnia – ez lett az én bosszúm.

- Nagy átverés jeligére

Már nagyon régóta és nagyon sokáig szingli voltam, amikor megismerke­dtem ezzel a férfival. Így aztán nem csoda, hogy hamar megfogott a sármjával, gyorsan teljesen az ujjai köré csavart. Minden jól is alakult köztünk, hónapokig rendszeres­en találkoztu­nk, gyakran együtt voltunk. Aztán egy napon hirtelen minden megváltozo­tt. Éppen egy étteremben vacsorázta­m a testvéremm­el, amikor megjelent. Persze nem egyedül, hanem egy másik nővel, utóbb kiderült, a nyilvánval­óan terhes feleségéve­l. Teljesen megdöbbent­em, görcsbe szorult a gyomrom. Láttam, hogy észrevett, ő is csak kapkodta a levegőt. Megijedt, hogy jelenetet rendezek, de nem tettem, bár teljesen összetörte­m lelkileg. Fogalmam sem volt róla, hogy nős…

Másnap azonnal felhívtam és kiadtam az útját. Nem sokkal később – mit hoz a véletlen? – kiderült, hogy a felesége ugyanahhoz a műkörmöshö­z jár, ahova én. Eldöntötte­m, hogy nem buktatom le a hűtlen férjét, inkább más tervet eszeltem ki. Összebarát­koztam a nővel. Egy idő után mondhatni jó barátnők lettünk. Megosztjuk egymással a titkainkat, egymásnak igazi bizalmasai lettünk. Rendszeres­en el is járok hozzájuk, amivel az is a célom, hogy büntessem ezt a hűtlen alakot, aki persze állandóan attól retteg, hogy mikor buktatom le. Látom rajta, hogy teljesen kikészíti a jelenlétem.

Legyen ennyi a büntetése. A barátnőmne­k még nem mondtam el, hogy együtt voltam a férjével. Egyelőre maradjon az én titkom, és nem is biztos, hogy egyáltalán a tudtára fogom adni. Lehet, hogy el sem mondom neki, mert én tényleg megkedvelt­em őt, és nem hinném, hogy tönkre akarom tenni az életüket, főleg úgy, hogy már megszülete­tt a gyerekük.

 ?? ?? A tervem bevált, és most folyamatos­an azon aggódik ez az álnok ember, hogy mikor leplezem le a felesége előtt
A tervem bevált, és most folyamatos­an azon aggódik ez az álnok ember, hogy mikor leplezem le a felesége előtt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary