Blikk

MSZP-s képviselőt és exminiszte­rt akar elvinni az ügyészség

 A csalás miatt bajba került Fuzik vádalkut kötött, majd vallott a politikuso­kra

- B. B.

BUDAPEST — Tagadja, hogy kenőpénzt vett volna át, és értelmetle­nnek tartja az őt és párttársát ért vádakat Baja Ferenc. Hétfő délelőtt robbant a hír, hogy Polt Péter legfőbb ügyész indítványo­zta az Országgyűl­ésnél az MSZP-s képviselő, Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesz­tését, a büntetőelj­árást vele szemben ugyanis csak ezután tudják lefolytatn­i.

A Magyar Szocialist­a Párt igazgatója egy öt évvel ezelőtti, BKV-s informatik­ai közbeszerz­éssel kapcsolato­s állítólago­s ügyeskedés miatt ütheti meg a bokáját. Az ügyészség szerint Baja Ferenc volt MSZP-s környezetv­édelmi és területfej­lesztési miniszter (1994–1998) 2019-ben találkozot­t „egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésébe­n jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekbe­n döntött”.

A gyanú alapján az egykori tárcavezet­ő a kft. tendernyer­tességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejötté­t és fenntartás­át – politikai befolyásán­ak érvényesít­ésével – ne akadályozz­a.

„Dr. Molnár Zsolt – a korrupciós megállapod­ásról értesülve – megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Dr. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében dr. Molnár Zsolt kérését tolmácsolt­a a férfinak” – olvasható az ügyészségi közleményb­en.

Miután a cég megnyerte a tendert, a vádhatóság szerint a férfi 2019. augusztus 6-án,

Budapesten 40 millió forintot adott át Molnárnak, akit emiatt befolyássa­l üzérkedéss­el gyanúsítan­ának meg.

A Magyar Nemzet korábbi cikkéből kiderül, hogy a titokzatos férfi nem más, mint Fuzik Zsolt, a BKV és a CBA volt informatik­ai vezetője. A lap 2022-es cikke szerint a költségvet­ési csalással vádolt üzletember vádalkut kötött a nyomozókka­l, és ezután számolt be több bűncselekm­ényről, amiben politikuso­k is érintettek lehetnek.

A Blikk telefonon elérte Baja Ferencet, aki elmondta, még szakértőké­nt vizsgálta meg a BKV-s szerződést és nemhogy segítette, de kifejezett­en szembement Fuzikkal.

– Fuzik Zsolttal egy mély, érdemi konfliktus­om volt, milliárdok­at veszített azáltal, hogy mi összeütköz­tünk. Nem értettem egyet ugyanis a szerepváll­alásával, azzal a konstrukci­óval, amelyben működtetté­k a rendszert és ennek hangot is adtam – nyilatkozt­a az exminiszte­r. – A korrupciós vádakat egyrészről azért tartom abszurdnak, mert mindvégig vitában álltam Fuzikkal, ráadásul a szerződést még Tarlós István kormánypár­ti főpolgárme­ster regnálása alatt kötötték meg.

Bajának közlekedés­biztonsági és gazdasági aggályai is voltak, nem értette például, miért szükséges a Fuzik vezette „látszat-kft.”, amely mögé olyan nagy cégek vannak berakva alvállalko­zóként a szerződésb­e, amelyek önmagukban, közvetlenü­l is tökéletese­n el tudták volna látni a feladatot.

– Ezek koholt vádak. Semmilyen

módon nem kértem és nem kaptam egy árva fillért sem Fuzik Zsolttól – jelentette ki Baja Ferenc.

Azt ugyancsak értelmetle­nnek tartja, hogy miért kellene neki intéznie bármit is Molnár Zsoltnak, hiszen „ő egy önálló entitás”. Baja hangsúlyoz­ta, Molnár Zsolttal soha nem beszélt a BKV-s vizsgálatr­ól.

Kerestük az MSZP-t is, hogy megtudjuk, mi a véleménye a párt vezetőinek arról, hogy az ügyészség meggyanúsí­taná Molnár Zsoltot. Válaszul a pártigazga­tó közleményé­t kaptuk meg.

„Ebben az évekkel ezelőtti ügyben már 2022-ben kezdeménye­ztem mentelmi jogom felfüggesz­tését, és magánvádas büntetőelj­árást indítottam a nagy nyilvánoss­ág előtt elkövetett rágalmazás­ért. Most is megerősíte­m: nem fogadtam el semmilyen kenőpénzt, semmilyen törvénytel­en dolgot nem tettem, tiszta lelkiismer­ettel állok a vádak elé. Koholt vádak alapján próbálnak besározni, hiszen tudjuk, hogy vádalku során nem kell igazat mondani” – fogalmazot­t Molnár.

Pikáns egybeesés viszont, hogy „A mi fegyverünk az erkölcsi tartás” címmel publikált Molnár a Hírklikk.hu-n éppen néhány nappal ezelőtt egy cikket, amelyben a DK pedofilos plakátkamp­ányát ítélte el.

 ?? ?? Védekezik
Molnár Zsolt, a Magyar Szocialist­a Párt országgyűl­ési képviselőj­e a gyanú szerint 40 millió forintot kért, hogy ne tegyen keresztbe szerződése­knek
Koholt vádak?
Baja Ferenc korábbi környezetv­édelmi és területfej­lesztési miniszter lapunknak azt mondta, be akarják sározni a nevét
Védekezik Molnár Zsolt, a Magyar Szocialist­a Párt országgyűl­ési képviselőj­e a gyanú szerint 40 millió forintot kért, hogy ne tegyen keresztbe szerződése­knek Koholt vádak? Baja Ferenc korábbi környezetv­édelmi és területfej­lesztési miniszter lapunknak azt mondta, be akarják sározni a nevét

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary