30 Lapunk a 30. születésnapját ünnepli. Ennek apropóján neves színészek, élsportolók, politikusok és közéleti személyiségek osztották meg emlékeiket, ők hogy is látták az elmúlt három évtizedet
Meglepő, ugyanakkor megtisztelő felkérést kaptam a Blikk 30. születésnapjára. Az ember ritkán gondol vissza egy bizonyos esztendőre, hacsak nem kötődik hozzá valamilyen jeles esemény. Szerencsére minden évben használok egy kis noteszt, sőt, meg is őrzöm ezeket.
Alapjában véve ugyanazzal foglalkozom, amivel 30 évvel ezelőtt. Ez jó érzés. A rossz az, hogy már nincsenek köztünk azok, akik akkor fontos szereplői voltak az életemnek: a szüleim, a férjem. Természetesen akkor még aktívan dolgoztam a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetében, ahol 43 évet töltöttem el. Manapság ez nem szokványos életút!
1994-ben könyvem jelent meg „Leányélet” címmel a hagyományos magyar paraszti leányéletről. Az ünnepek közeledtével már akkor is megszaporodtak a felkérések a rádióktól, televízióktól, újságoktól, amelyek közül időközben feltűntek, majd eltűntek néhányan. 1994-ben még a Bródy Sándor utcában működött a rádió, a Szabadság téren a televízió, és vendége voltam pl. a már nem működő Danubius Rádiónak, a Naptévének.
A kalendáriumi szokások iránt szerencsére évről évre érdeklődnek. Manapság podcastokkal, internetes megjelenésekkel is bővül a sor. Az elmúlt harminc évben változtak az ünnepi szokások, illetve meghonosodtak újak is, mint a Valentin-nap vagy a halloween. 1994ben jelent meg egy kis cikkem az Élet és Tudomány Szerintem c. rovatában a már akkor is vitatott Valentin-nappal kapcsolatban. Ma is úgy gondolom, mint amit akkor leírtam: Figyelem Valentin sorsát, hiszen reklám ide, reklám oda, ha a Valentin-napi csecsebecsék, üdvözlőkártyák, virágok elfogynak, mégiscsak szükség van rá! Feltéve, ha mindez azt jelenti, hogy egy kicsit odafigyelünk egymásra, s akkor az ilyen jeles napok akár szaporodhatnak is.
A hagyományos ünnepek is sokat változtak, például meghonosodott az adventi koszorú, az ünnepi köszöntők, locsolóversek pedig a személyes találkozások helyett telefonüzenetekben, később az interneten, a Facebookon jelentek meg.
Harminc évvel ezelőtt is szerettem tanítani, s közel a 80. évemhez még mindig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy oktathatok az Apor Vilmos Főiskolán. Visszatekintve 1994-re, azt gondolom, tele voltam és voltunk bizakodással: végre lehetett korlátlanul utazni, gépkocsit vásárolni, bővült a választék az üzletekben, még nem voltak plázák, de már megjelentek a külföldi üzletláncok, elindultak az egyéni vállalkozások. Sorban keletkeztek a magánegyetemek, -iskolák, -könyvkiadók, -színházak.
Így visszatekintve nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak tűnik az akkori élet. Még nem volt okostelefon, s a mindenkinek elérhető internetre is még majd’ 10 évet kell várni. 1994-ben még itthon lakott a három gyermekünk. A nagylányunk abban az évben lett a Magyar Állami Operaház szólistája, édesapja nyomdokába lépve. A fiunk az evangélikus teológiára járt, a harmadik gyermekünk kitűnő tanulóként végezte a 7. osztályt. Gyakran mentünk az Operába előadásokra, ahol még – az alkalomnak megfelelően – ünneplőbe öltözködött a hallgatóság, különösen a premiereken. Sokat kirándultunk a Hármashatárhegyre, ahová a kutyánkat is vittük. Mindig örömet szerzett, amikor Budapesten és vidéken is családi koncerteken énekelt a férjem, Fülöp Attila, a lányom, Fülöp Zsuzsanna és hegedült az édesapám, Tátrai Vilmos.
A Blikk megjelenése nagy szenzáció volt, hiszen korábban nem ismertünk ilyen jellegű újságot. Ízlelgettük az új sztár és celeb fogalmakat. Nagy örömömre, évek óta rendszeresen megkeresnek a Blikk munkatársai, hogy megkérdezzenek a régi és új kalendáriumi (pl. újévi, farsangi, húsvéti) szokásokról. Remélem, még sokáig válaszolhatok a népszerű napilapnak.