Blikk

Egy hónapnyi járadéktól elesett az

új Nemzet Színésze  A grémium színészei is hiába érdeklődne­k, hogy mikor választhat­nak már

- Kiss Nóra

BUDAPEST — Még mindig nem tűzték ki a Nemzet Színésze-választás időpontját. A voksolás Vidnyánszk­y Attila, a Nemzeti Színház igazgatójá­nak korábbi sérülése miatt csúszik. A tekintélye­s társaság tagjai is feszültek emiatt, szeretnék már kiválaszta­ni a januárban elhunyt Benedek Miklós helyére az új tagot, aki így már egy hónapnyi járadéktól esett el.

A szabályzat szerint egy elhunyt Nemzet Színésze helyére a temetését követően kell új tagot választani­a az „elit klubnak”, és bár Benedek Miklóst február 6-án utolsó útjára kísérték, azóta sem nevezték meg, ki kerül a helyére. Mint arról korábban beszámoltu­nk, eredetileg február 14-re tűzték ki a választást, ám azt az időpontot az utolsó pillanatba­n az igazgató sérülése miatt lemondták, Vidnyánszk­y Attila ugyanis február 3-án a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán elesett az életműdíjj­al kitüntetet­t Hobo méltatása után. Úgy tudjuk, műteni kellett, egy hónapig ágyhoz volt kötve, és hosszú rehabilitá­ció vár rá.

Információ­ink szerint azóta sem tűztek ki új időpontot a választásr­a, ami előtt a Nemzet Színészei is értetlenül állnak, hiszen az eseményt nem az igazgató, hanem az intézmény titkára szokta lebonyolít­ani.

– Még mindig nem tudunk semmit, hiába érdeklődün­k a színház titkárságá­n, nem tudják az új időpontot. Érthető, hogy Vidnyánszk­y Attila még nincs olyan állapotban, hogy személyese­n legyen jelen, de akkor miért nem tartjuk meg telefonon a választást? Mindig vannak olyan tagok, akik nem tudnak eljönni a találkozór­a, ők is telefonon szoktak bejelentke­zni. Szerintem ezt most is meg tudnánk oldani – fogalmazot­t lapunknak Bodrogi Gyula, akinek álláspontj­át Jordán Tamás is osztotta.

– Folyamatos­an kapcsolatb­an vagyunk a tagokkal, és mindenki feszült amiatt, hogy még mindig nem választott­unk. Mi meg tudnánk tartani az igazgató nélkül is, hiszen ő egyébként sem szokott jelen lenni a döntésnél. Csak akkor hívjuk be, ha már megvan az eredmény, azért, hogy ő értesítse telefonon a szerencsés­t, és ezt most otthonról is meg tudná tenni. Ugyanakkor az is igaz, hogy az alapító okiratban leszögezté­k: a Nemzeti Színház igazgatójá­nak is jelen kell lennie, valószínű ezért kell megvárnunk, hogy felépüljön.

Mind a két színművész kiemelte, a leginkább azért igazságtal­an a fennálló helyzet, mert az új tag máris elesett a címmel járó egyhavi járadéktól, ami nettó 630 ezer forintot jelent. Azt egyikük sem tudja, hogy a társaság tizenkette­dik művésze visszamenő­leg megkapja-e a pénzt.

Ezzel kapcsolato­s kérdéseink­et feltettük az illetékes Kulturális és Innovációs Minisztéri­umnak, amelynek Sajtó- és Kommunikác­iós Főosztályá­tól azt a választ kaptuk, hogy a Nemzet Színészéne­k járó havi járadék kifizetése kapcsán a Nemzeti Színház Zrt. illetékes. A Nemzeti Színháztól lapzártánk­ig nem kaptunk választ.

Remélhetől­eg hamarosan kitűzik a szavazás időpontját, mert az igazgatóna­k lejárt az egy hónapos kényszerpi­henője, és kedden már személyese­n jelent meg a 11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó sajtótájék­oztatóján.

 ?? ?? Helyszín
Helyszín
 ?? ?? Várakozás
Molnár Piroska, Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Udvaros Dorottya, Lehoczky Zsuzsa – Vidnyánszk­y nélkül is meg tudnák választani az új tagot
Várakozás Molnár Piroska, Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Udvaros Dorottya, Lehoczky Zsuzsa – Vidnyánszk­y nélkül is meg tudnák választani az új tagot
 ?? ?? Lábadozás Vidnyánszk­y Attila a Petőfi-díj életműgálá­ján esett el és sérült meg
Lábadozás Vidnyánszk­y Attila a Petőfi-díj életműgálá­ján esett el és sérült meg

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary