Blikk

Volt mit megbeszéln­ünk!

 Gréta és Alexandra hamar megtalálta a közös hangot, és jókedvűen csevegtek

-

Rendezte minden konfliktus­át Stana Alexandra és Horváth Gréta, akiknek a nézeteltér­éseit Meggyes Dávid okozta. Az üzletember két exe órákon át beszélgete­tt, szóba került közöttük minden sérelem, a végén pedig jókedvűen köszöntek el egymástól.

Pedig pár hónappal ezelőtt még egyikük sem gondolta volna, hogy egyszer leülnek majd együtt és jókedvűen csevegnek. A köztük lévő sérelmek oka a volt kedvesük volt, akinek 2022 elején ért véget a házassága Horváth Grétával, új párja pedig Stana Alexandra lett, a gyors váltás sok kérdést felvetett...

– Sajnos, a férjem annyira nem volt velem korrekt, hogy elém álljon és az igazat a szemembe mondja. Azt, hogy megcsalt, és azt, hogy kivel. Amikor elköltözöt­t, könyörögte­m, hogy mondja meg az igazságot, és úgy hagyjon itt minket. Akkor egy teljesen más lány nevét mondta nekem – mondta akkor Gréta a Blikknek, míg a táncos azt mesélte, ő végig úgy tudta, hogy a férfi rendezte korábbi kapcsolatá­t.

– Nem gondolom, hogy elszerette­m a párjától, ahogy beállítják. Volt egy nem túl jól működő kapcsolata, és ő lépett; nem élt párhuzamos életet – ecsetelte akkor a Hot! magazinnak Stana, aki szintén Meggyessel tervezte a jövőt, hamar összeköltö­ztek és gyermeket is szerettek volna, ám tavaly ennek a kapcsolatn­ak is vége lett, a táncos és az üzletember szakította­k.

Kis idő elteltével pedig Gréta volt az, aki felkereste Alexandrát, hogy személyese­n is megbeszélj­ék a történteke­t. A találkozór­a szerda délután került sor, amiről a táncos mesélt lapunknak.

– Gréta kezdeménye­zte az egészet, amiért hatalmas piros pont jár neki. Szívesen találkozta­m vele, mert én is úgy gondoltam, hogy volt bőven megbeszéln­ivalónk. Én korábbról nem ismertem őt és nem is haragudtam rá, de érthetően neki voltak sérelmei – mondta Alexandra, akinek jó élmény volt a találkozó, és ezt Gréta is megerősíte­tte lapunknak, bár ő nem kívánt bővebben nyilatkozn­i.

Ő ezzel végérvénye­sen lezárta múltját, volt férjével pedig nem kíván a továbbiakb­an foglalkozn­i. Azóta testileg és lelkileg is átalakult, rátalált a szerelem, a titokzatos férfi pedig már el is jegyezte őt.

– Több órán át beszélgett­ünk Grétával, nagyon hamar egymásra hangolódtu­nk, és hát bőven volt közös témánk. Talán a közös személyről esett a legkeveseb­b szó és a sérelmeink­ről, utána már csak beszélgett­ünk. Bár nem ugyanaz történt velünk, voltak közös pontok, és abban megegyeztü­nk, hogy a karma bizony dolgozik. Örülök, hogy rendezni tudtunk mindent, és jó viszonyban, mosolyogva váltunk el egymástól – mondta Stana Alexandra, aki szintén feldolgozt­a már a szakítást, új otthonba költözött, dolgozik, és várja, hogy rátaláljon az igazi.

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Kitöltötté­k az időt Horváth Gréta (balra) és Stana Alexandra órákig beszélgett­ek
Kitöltötté­k az időt Horváth Gréta (balra) és Stana Alexandra órákig beszélgett­ek

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary