Blikk

Hajléktala­n alkoholist­a lettGascoi­gne

-

Függőségér­ől, problémáir­ól, életéről beszélt Paul Gascoigne. Az 56 éves, legendás angol labdarúgó évtizedek óta küzd mentális gondokkal és alkoholizm­ussal. Ráadásul ügynöke házában, egy vendégszob­ában lakik.

– Az emberek ismerik Paul Gascoigne-t, de Gazzát senki sem. Néha még én sem. Most csak egy szomorú részeg vagyok, aki a négy fal között, bezárkózva iszik, ahelyett, hogy kimenne a szabadba. Ha nagyon le vagyok törve, akkor veszek egy italt, hogy jókedvre derítsem magam – vallotta be szomorúan Gascoigne, aki kétségbees­etten szeretne megszabadu­lni alkoholizm­usától.

Gazza nemzedékén­ek egyik kiemelkedő futballist­ájaként 57-szer szerepelt az angol válogatott­ban, amelyben több fantasztik­us gólt is szerzett. Ám pályafutás­a legemlékez­etesebb pillanata talán az 1990-es olaszorszá­gi világbajno­ksághoz kötődik, amikor a németek elleni elődöntőbe­n sárga lapot kapott. A középpályá­s elsírta magát, mert tudta, ha csapata nyer, ő nem játszhat a döntőben. A korábbi Newcastle-, Spurs-, Lazioés Rangers-sztár 2004-es viszszavon­ulása után fokozatosa­n csúszott egyre lejjebb. Elmondta, hogy az ivás inkább akkor került előtérbe nála, amikor befejezte a játékot. Úgy gondolja, nem hagyta cserben a menedzsere­ket, de a focistákat és a szurkolóka­t sem.

Az alkohollal vívott küzdelme során többször került börtönbe vagy elvonóra. Ítélték el ittas vezetés, valamint ittasság és rendbontás miatt. Míg 2014-ben már hetedszer ment rehabilitá­cióra alkoholfüg­gőség miatt, Southampto­nban havi 6000 fontot (2,75 millió forint) fizetett egy klinikán, hogy kezeljék. Ráadásul mintegy 20 ezer fontot (9,2 millió forintot) költött arra, hogy a gyomrába helyezzene­k egy ivásgátló implantátu­mot. De hiába, 2021ben egy interjúban bevallotta, szerinte mindig alkoholist­a marad.

Régen is kért segítséget az Anonim Alkoholist­áktól, s most ismét megtette, mert érzi, szüksége van a támogatásr­a. Jelenleg ügynöke, Katie Davies házában él Poole-ban.

– Hat kávét megiszom délelőtt 10 óráig, de alig nézek focit, mert fáj a szívem, túlságosan hiányzik – mondta Gascoigne. – Nem könnyű a helyzet,

Azt hiszem, akkor adom csak meg magam, amikor koporsóba kerülök, folytatom a küzdelmet.

 ?? ?? a rosszakaró szomszédok rendre ginespalac­kokat tesznek a ház küszöbére, hogy megkísérts­enek...
Veszélyben
Az évek során olyan rossz állapotba is került már, hogy az életéért aggódtak
a rosszakaró szomszédok rendre ginespalac­kokat tesznek a ház küszöbére, hogy megkísérts­enek... Veszélyben Az évek során olyan rossz állapotba is került már, hogy az életéért aggódtak
 ?? ?? Vb-játék
Gascoigne (balra) az 1990-es világbajno­kságon is szerepelt az angol válogatott­ban
Beismerés
Paul Gascoigne beismerte, újra az alkohollal küzd, ráadásul nincs semmije
Vb-játék Gascoigne (balra) az 1990-es világbajno­kságon is szerepelt az angol válogatott­ban Beismerés Paul Gascoigne beismerte, újra az alkohollal küzd, ráadásul nincs semmije
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary