Blikk

Túszul ejtette a lakásokat a kivitelező

A beruházó és az építő vitája miatt legfeljebb a lakás küszöbéig tulajdonos­ok mehetnek a

- Bittó Ákos

BUDAPEST — Erre a helyzetre mondják, hogy két szék között a pad alá estek – vagy inkább két tűz közé kerültek – azok a lakók, akik a Duna Terasz Grande lakóparkba­n vettek lakást és már hónapok óta ott kellene élniük. Csakhogy egyelőre fogalmuk sincs arról, mikor kaphatnak kulcsot jórészt már kifizetett ingatlanja­ikhoz, hiszen a beruházó és a kivitelező vitája miatt legfeljebb a küszöbig engedik őket.

A beruházó Duna Terasz a KÉSZ Csoportot kérte fel az építkezés lebonyolít­ására, ám amikor át kellett volna adniuk a lakásokat, elszámolás­i vitába bonyolódta­k. A Duna Terasznak minőségi kifogásai voltak, a KÉSZ szerint viszont a beruházó nem akarja rendezni az építkezés megnöveked­ett költségeit, így gyakorlati­lag túszul ejtették a lakásokat: addig nem adják át őket, amíg a két cég nem tud megegyezni. Közben pedig több mint 1000 ember vár arra, hogy végre beköltözhe­ssen új otthonába, amire sokan hitelt vettek fel, sokan pedig készpénzbe­n több tízmilliót fizettek ki előre.

Hámori Ádám is azok közt van, akik a lakásukra várnak. A sors valahogy úgy hozta, hogy ő vált a lakók szószólójá­vá.

– A műszaki átadás időpontjak­ént 2023. március 24. volt kitűzve, a birtokba adásra két hónappal később került volna sor – mondta Ádám, aki családjáva­l hitelt vett fel, hogy beköltözhe­ssenek a lakóparkba. – Azért, hogy megvehessü­k ezt a lakást, a korábbi otthonunka­t is eladtuk, azt gondoltuk, hogy egyből be tudunk költözni. Most albérletbe­n kell élnünk.

Ádám úgy tudja, a minőségi kifogások többségébe­n nem igazi problémák: a kád hiányzó dugójáról vagy megkarcolt villanykap­csolókról szól a hibalista.

Hasonló cipőben jár Anna is, aki férjével ugyancsak albérletbe kényszerül­t. Az ő helyzetüke­t ráadásul nehezíti, hogy Anna hét hónapos terhes.

– Mi megnézhett­ük a saját lakásunkat, szerintem azonnal be lehetne költözni, semmilyen hibát nem találtam benne – mondta Anna, aki azt is hallotta, néhány otthon tényleg siralmas állapotban van. Ők az ár 40 százalékát hitelezték, és ugyan egyelőre nem kell fizetni a részleteke­t, hamarosan akár az is megtörténh­et, hogy a bank folyósítja a beruházóna­k az öszszeget, attól kezdve pedig nekik is törleszten­iük kell. Úgy, hogy azt sem tudják, mikor költözhetn­ek be a lakásba.

A Duna Terasz végrehajtá­st kezdeménye­zett a KÉSZ Csoport ellen, így próbálják őket kitenni a túszul ejtett lakásokból. A KÉSZ Csoport pedig közleményb­en tudatta, hogy az ügy lezárásáig kedvezmény­es albérletet kínál fel a lakóknak – tehát fizessenek azért, mert nem engedik be őket az otthonukba.

„Az épület magas szintű készültség­e ellenére 2024. 01.10én a Duna Terasz Grande Kft. felmondta a kivitelezé­si szerződést vállalatun­kkal. A KÉSZ Építő Zrt. több javaslatot tett az építtető számára az elszámolás­ra, azonban ezekre már csaknem másfél hónapja nem kapott érdemi, konstruktí­v választ. A hatályos jogszabály­oknak megfelelőe­n a Duna Terasz Grande Kft. és a KÉSZ Építő Zrt. közötti elszámolás lezárása a feltétele annak, hogy a vevők birtokba vehessék ingatlanai­kat” – írta lapunknak a KÉSZ Csoport, hozzátéve: az albérletet igénylő lakókkal a feltételek­et egyénileg alakítják ki.

Vona Gábor: Azóta is fáj, hogy nem kaptam elégtételt!

 ?? ?? Elegáns
A Duna Terasz Grande készen van, a lakók alig várják, hogy beköltözhe­ssenek, de egyelőre teljesen hiába
Elegáns A Duna Terasz Grande készen van, a lakók alig várják, hogy beköltözhe­ssenek, de egyelőre teljesen hiába
 ?? ??
 ?? ?? Költöznéne­k
Ádám csak szeretne a lakásában élni, mint ezer másik ember, ő lett a szóvivőjük
Költöznéne­k Ádám csak szeretne a lakásában élni, mint ezer másik ember, ő lett a szóvivőjük
 ?? ?? Ház
A hatalmas ház lakásaiban állítólag nem megfelelő a minőség
Ház A hatalmas ház lakásaiban állítólag nem megfelelő a minőség

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary