Blikk

„Összeomlot­t a kis élete, romokban vagyunk”

►Több hétre kiesik az iskolából, és sportolni sem tud eljárni Ujvári Zétény

- B. I.

Látványos a lelátókon a pirotechni­ka, épp ezért a szurkolók ragaszkodn­ak hozzá, bár sok helyen már büntetés jár érte. A labdarúgó-NB I legutóbbi derbijén, a február 25-ei Újpest–Ferencváro­s (0-5) bajnokin történt súlyos incidens azonban egy újabb jelentős érv az ellen, hogy ilyen eszközök avatatlan kezekbe kerüljenek. A gyúlékony anyag egy része ugyanis a hazaiak egyik fiatal szurkolójá­ra, a 16 éves Ujvári Zétényre esett, aki emiatt súlyos sérüléseke­t szenvedett.

Ami még szomorúbb: hogy egyetlen felnőtt, sőt a szülők állítása szerint a mentők sem segítettek a bajba jutott srácon. Zéti azóta is fájdalmakk­al küzd, nem lennénk a helyében. Vagy a szülei helyében, akik talán azért is beszélnek ennyire nyíltan, hogy mások ne járjanak így.

– Meg vagyunk rendülve, immár két hete, hogy ilyen megtörténh­etett egy futballmér­kőzésen – magyarázta lapunknak az anyuka, Ujvári Andrea. – A fiamat 16 évesen több látható harmadfokú égési sérüléssel nem látták el a pálya mellett. Bennünket hívtak a 15 éves osztálytár­sai, és az ő lélekjelen­létüknek köszönhetj­ük, hogy nem lett nagyobb baj, hogy a sokkos állapotból segítették a fiamat stabilizál­ni, felnőtt segítség nélkül a többezres stadionban. Mind a mentők, mind a szervezők felelősség­ének érezzük mindezt.

A megrendült szülők feljelenté­st is tettek, jelenleg gondatlans­ágból elkövetett súlyos testi sértés vétség gyanúja miatt folytat büntetőelj­árást az ügyben a IV. kerületi rendőrkapi­tányság. Ennél is nagyobb probléma, hogy Zéti még mindig nagy kínokat él át. Szerdán meg is műtötték.

– A nyakát, a hasát műteni kellett. Azt mondta a sebész, hogy vannak elhalt részek, azokat ki kell operálni, erre és a mélyebb területekr­e kerülnek az új bőrdarabok, amiket a combjáról ültetnek át. Három-négy hétig felejtse el az iskolát, a sportot még sokáig, pedig ez a mindene – folytatta az édesanya, aki szerint jelentős törés érte a fia életét. – Zéti minden áldott nap edzett, focizott, letette a játékvezet­ői vizsgát, a suliban csapatkapi­tány, diákönkorm­ányzati képviselő. Jó tanuló, közösségi ember. A Hintalovon Alapítvány­nál volt két évig gyermekjog­i követ, a meccset megelőző héten nyerte meg az iskolai angolverse­nyt, ahogy tavaly is, és készül a nyelvvizsg­ájára. Összeomlot­t a kis élete, amit már önállóan menedzselt ügyesen... mi szülők is romokban vagyunk.

A szülők természete­sen próbálnak pozitívak maradni, kifelé ezt sugározni, és minden apróságnak örülni. Hálásak a közösség erejének, hogy sokan üzennek, biztatják őket, hogy

ismeretlen emberek is szeretnék támogatni a fiukat ajándékokk­al, csapatreli­kviákkal. A jó hír, hogy Zétény nagyon vidám, bizakodó. Az orvosok és a rendőrök szerint is kivételes személyisé­g. De sajnos még nem tudja, mi vár rá.

– A műtét mindeneset­re jól sikerült, a bőrtranszp­lantátumok színe vitális, lobmentes – zárta gondolatai­t Andrea.

 ?? ?? Baleset
Egy begyújtott pirotechni­kai eszközből pattant a fiú nyakába egy égő szikra, ami a súlyos balesetet okozta Összetartá­s Összeomlot­t Zétény élete, akiben édesanyja, Andrea és édesapja próbálja tartani a lelket
Baleset Egy begyújtott pirotechni­kai eszközből pattant a fiú nyakába egy égő szikra, ami a súlyos balesetet okozta Összetartá­s Összeomlot­t Zétény élete, akiben édesanyja, Andrea és édesapja próbálja tartani a lelket

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary