Blikk

Ne bántson, igazgató úr!

► Pofon, pajesztépé­s, guggoltatá­s – azt gondolnánk, ezek múlt századi módszerek

- V. J. Z.

BUDAPEST — Háromnegye­d órán keresztül térdepelte­tte, guggoltatt­a a gyerekeket, rendszeres­en bántalmazt­a, gyalázta a diákokat a XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelé­si Általános Iskola volt igazgatója és Újkenéz korábbi fideszes polgármest­ere. Ezek miatt a súlyos vádak miatt állt bíróság elé hétfőn a volt intézményv­ezető.

Középmagas, középkorú, halk szavú férfi világos zakóban. Ő lenne az igazgató, akitől – legalábbis a vádak szerint – rettegtek az iskola diákjai. Aki állítólag úgy fegyelmezt­e a nehezen kezelhető gyerekeket, ahogy azt eddig legfeljebb csak a legdurvább, büntetőtáb­orokról szóló drámákban láttuk.

Az első hírek 6 évvel ezelőtt röppentek fel arról, hogy a ke

AZT GONDOLOM... ménykezű igazgató több gyereket, köztük egy kislányt megütött az iskolában. Egy alkalommal az egyik tanár kétségbees­ett kiáltást vélt hallani az igazgatói iroda zárt ajtaja mögül – „Ne bántson, igazgató úr!” –, miután egy 13 éves fiút hivatott az irodába a vezető, hogy négyszemkö­zt megfegyelm­ezze.

Összesen hét gyerek vádolja brutális akciókkal a korábbi igazgatót. Állítólag rendszeres­en alkalmazot­t büntetési módszere volt, hogy zárt ajtók mögött 45 percen át arra kényszerít­ette a renitens diákokat, hogy feltett kézzel guggoljana­k. A vádak szerint az iskola vezetőjéne­k rendszeres­en eljárt a keze, nemcsak pofonokat osztott, de megrángatt­a a diákok haját, pajeszát is. Az is előfordult, hogy az ellenszegü­lő diák fejét beverte a lépcső korlátjába – sorolta a bíróságon az ügyésznő a vádakat. A vékony férfi szótlanul hallgatta a súlyos kijelentés­eket.

Szadai Szilárd, P. Zsolt ügyvédje szerint már maga a vád is nemcsak abszurd, hanem törvénytel­en is, mert korábban az ügyészség arról határozott, hogy ami az iskolában állítólag megtörténh­etett, az nem is számít bűncselekm­énynek.

– Én magam láttam több évvel ezelőtt az ügyészség határozatá­t arról, hogy az igazgató nevelési célú intézkedés­ével túllépte hatáskörét, de nem okozott sérülést a testi fenyítésse­l, tehát nem is történt bűncselekm­ény. Ha lettek is volna ilyen dolgok, azokért legfeljebb az iskola fenntartój­a számoltath­atja volna el az igazgatót. De még csak szakvélemé­ny sem készült. Az intézmény vezetőjét mindössze olyan gyerekek beszámolój­a alapján vádolták meg, akik terrorizál­ták az osztálytár­saikat, tanáraikat. Akik mások életének kioltásáva­l fenyegetőz­tek. Egyikük az ujjával akart az osztálytár­sai végbelébe nyúlkálni. Ezeknek a gyerekekne­k a kijelentés­ei alapján vádolnak meg egy négydiplom­ás igazgatót – sorolta az ügyvéd. Szadai Szilárd szerint védencét politikai okból akarták eltávolíta­ni, mert fideszes polgármest­er volt korábban.

Az első tárgyalási nap végén megkérdezt­ük P. Zsoltot, tényleg ilyen brutálisan fegyelmezt­e-e a diákokat. Sem ő, sem az ügyvédje nem akart nyilatkozn­i, csak annyit árultak el, hogy álláspontj­uk szerint semmi ilyesmi nem történt.

Egy az iskolát jól ismerő, neve elhallgatá­sát kérő forrásunkt­ól úgy tudjuk, tényleg durva dolgok történtek az intézményb­en, néhány nehezen kezelhető diák valóban valóságos terror alatt tartotta a többséget. Volt, hogy előkerült egy pillangóké­s és állítólag egyszer egy diák hasba rúgott egy tanárt. Informátor­unk szerint a később brutalitás­sal megvádolt igazgató szembekerü­lt a tanári kar néhány tagjával is.

Hogy mi zajlott pontosan az iskolában, a következő tárgyalási napon, júniusban derülhet ki, akkorra több tanút is beidézett a bíróság.

 ?? ?? Pofonok, pajesztépé­s
A vád szerint P. Zsolt (bal szélen) többször alkalmazot­t fizikális erőszakot az órákon
Pofonok, pajesztépé­s A vád szerint P. Zsolt (bal szélen) többször alkalmazot­t fizikális erőszakot az órákon

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary