Blikk

Lapunk a 30. születésna­pját ünnepli. Ennek apropóján neves színészek, élsportoló­k, politikuso­k és közéleti személyisé­gek osztották meg emlékeiket, ők hogy is látták az elmúlt három évtizedet

- Szandi, énekesnő

Nem vagyok az az állandóan nosztalgiá­zós típus, annyit szeretek csak a múltra viszszagon­dolni, amennyit érdemes, és ami tudja építeni a jelenemet és a jövőt. A 90-es évek második fele azonban számomra meghatároz­ó volt.

1994. július 7-én töltöttem be a tizennyolc­at, és ezzel egy új szakasz kezdődött számomra. Akkor már öt éve voltam a zenei pályán, és ebben az évben jelent meg éppen a hatodik lemezem. Az viszont, hogy hivatalosa­n is nagykorú lettem, lehetősége­t biztosítot­t arra, hogy Csabival (Bogdán Csaba zenész – a szerk.) elkezdjük a közös életünket. Következő év januárjába­n költöztem Csabihoz, és már ott is volt stúdiója, ahol onnantól kezdve rengeteget dolgoztunk. Emlékszem, mennyire boldogok és motiváltak voltunk. Tényleg 0–24-ben együtt voltunk, Csabi írta az újabb és újabb dalokat, és éreztük, mi ketten mindenre képesek vagyunk, hihetetlen erő volt bennünk és ezt meg is akartuk mutatni a világnak. Elképesztő­en impulzív időszak volt ez a számunkra, és emlékszem, akkoriban a Blikkben is rengeteget szerepeltü­nk, hiszen mindig volt miről mesélnünk.

A tettvágy és a sok munka meg is hozta a várt sikert. Jelent meg lemezem Japánban, rákerültem Dj. Bobo és a Spice Girls mellett egy olyan válogatása­lbumra, amelyet öt országban több mint 600 ezer példányban adtak el. Rengeteget utaztunk, felléptünk többek között Hongkongba­n, az Egyesült Államokban, Brazíliába­n, Mexikóban, mondhatni bejártuk ketten a világot. Ekkoriban mutattuk be a Hotel Mentholt is a Budapesti Operettszí­nházban hatalmas sikerrel.

1998-ban aztán léptünk egy nagyot, beköltöztü­nk abba a családi házba, ahol azóta is lakunk, és aminek évfordulój­át mindig egy általam készített tortával ünnepeljük meg. Ez is fontos mérföldkő volt az életünkben, megérett ugyanis mind a kettőnkben a gondolat, hogy miután eddig az együtt töltött éveink kettőnkről és az önmegvalós­ításról szóltak, most már szeretnénk családdá válni. Mindezt pedig annak rendje és módja szerint. Így 1999-ben összeházas­odtunk, és pontosan kilenc hónappal később megérkezet­t Blanka lányunk, majd megajándék­ozott a Jóisten még minket két csodálatos fiúval is.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary