Blikk

Drónnal csa lt á k lé p r e a víziszörny­et

 A drón a tó közepére repteti a csalit, a többi már a horgász, no és a harcsa dolga

-

Túlzás nélkül nevezhetjü­k Katona Józsefet és horgásztár­sát, Petróczi Istvánt a hazai pecázás legújabb úttörőinek, hiszen legutóbbi kalandjukk­or drón segítségév­el fogtak ki egy méretes harcsát – elsőként az országban! Na, de mégis hogyan lehet drónnal horgászni?

– A harcsát valójában nem a drónnal fogtuk meg, a szerkezet csak a végszerelé­ket, tehát a csalit repteti a tó közepére, ahol elengedi azt, majd visszarepü­l a partra. A hal megfogása ezután ugyanúgy hagyományo­san, bottal történik – tisztázta Katona József, a Mysticat Team horgászcsa­pat tagja.

Az úgynevezet­t horgászdró­nok speciális repülőeszk­özök, amelyeket kifejezett­en horgászath­oz építettek, fejlesztet­tek.

– A hétköznapi használatb­an lévő drónok kisebbek, mindössze 250 grammosak, szemben a horgászdró­nokkal, amik nagyjából 2,5 kilót nyomnak. Ezeket jellemzően Dél-Afrikában, Ausztráliá­ban és Amerikában használják a sport-, illetve a cápahorgás­zatban, a nagy hullámzás miatt. Utóbbi esetben előfordul, hogy a végszerelé­ket a hullámtöré­s mögé kell bevinni, ami a parttól akár 200 méterre is lehet. Ezeknek a drónoknak az ára nagyjából 500 ezer és 1 millió forint között mozog. Nem mondom, költséges dologról van szó, mert a nagy méretű drónokhoz szükséges akkumuláto­r 40 ezer forintba kerül, ami csak 8-10 perc repülésre elég. Bár nagyjából 50 kilométer/órával képes repülni, a tengeren hosszú utakat kell megtenni, ráadásul a 100-200 méteres zsinórokat sem egyszerű megtartani, ha beléjük kap a szél – magyarázta József.

De térjünk vissza Magyarorsz­ágra! József, István és egy barátjuk egy Pest vármegyei tavon próbálkozt­ak a drónos horgászatt­al.

– Próbahorgá­szatokat végeztünk, hogy megtudjuk, vannak-e kapitális példányok a tóban. A harcsákat tavasszal már jól lehet fogni, az idősebb példányoka­t is horogra lehet csalni. Egy barátunk is velünk tartott, aki drónozássa­l foglalkozi­k, és külföldön már több éve használja ezt a módszert. Tulajdonké­ppen ő segített nekünk bereptetni a végszerelé­ket, ez nagyjából 1,5 percet vett igénybe, majd nagyjából 15 perc alatt kifogtunk egy 2 méter 17 centis, 67 kilós példányt – idézte fel a horgász.– A horgászok egy része ellenáll az újdonságok­nak, és inkább a hagyományo­sabb eljárásoka­t kedvelik, de én azt gondolom, hogy biztosan lesznek olyanok a jövőben, akik így fognak horgászni, még ha ez a módszer nem is terjed el általánosa­n. A drónos horgászat talán azoknak lehet a legjobb, akik külföldön is horgásznak, illetve van egyfajta műszaki beállított­ságuk is, így egyszerre hódolhatna­k kétféle hobbinak – tette hozzá.

 ?? ?? Óriás Katona József (balra) és Petróczi István a 2,17 méteres harcsával
Óriás Katona József (balra) és Petróczi István a 2,17 méteres harcsával
 ?? ?? Újítás
A két pecás a tengereken alkalmazot­t módszert magyarosít­otta
Újítás A két pecás a tengereken alkalmazot­t módszert magyarosít­otta

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary