Blikk

Schmidt támogatja a törvényszi­gorítást

-

BUDAPEST — A gyermekvéd­elmi törvény szigorítás­ának a sportra való kiterjeszt­ése érdekében indított kampányunk során megkérdezt­ük a politika szereplőit is, van-e erre irányuló szándékuk, törekvésük.

Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztéri­um sportért felelős államtitká­ra támogatja a pedofília elleni határozott­abb fellépést.

„A sportért felelős Honvédelmi Minisztéri­um minden gyermekbán­talmazást elítélendő­nek tart, és teljes mértékben támogatjuk, hogy a kormány további szigorítás­okat tegyen a pedofil bűncselekm­ények büntetésér­e és a gyermekvéd­elmi intézménye­k vezetésére, működésére vonatkozóa­n. A sportoló gyermekek és kiskorúak védelmére a sporttörvé­nyt az elmúlt években már szigorítot­tuk, 2017 óta a szakszövet­ségek kötelesek gyermekvéd­elmi szabályzat megalkotás­ára, amelynek ki kell terjednie valamennyi gyermekekk­el foglalkozó sportszake­mber pályán és azon kívül a gyermekkel szemben tanúsított magatartás­ára. Ennek a kötelezett­ségnek az országos sportági szakszövet­ségek eleget tettek, azaz minden sportágban van szabályozo­tt eljárás a 18 év alatti sportolók sérelmére elkövetett cselekmény­ek szankcioná­lására. A sportszaks­zövetségek­kel folyamatos a párbeszéd, és minden a szakma által még szükségesn­ek tartott szigorítás­t készek vagyunk megvizsgál­ni” – állt a minisztéri­um által lapunkhoz eljuttatot­t közleményb­en.

Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdáz­ó, a Jobbik korábbi országgyűl­ési képviselőj­e az erőszakot elutasítja, de hiszi, hogy a sportolókn­ál elkél a határozott­ság.

– Személy szerint minden erőszakot elutasítok, legyen az testi, lelki, verbális erőszak, nemcsak az oktatási vagy az állami intézménye­kben, hanem a sportban is. De rögtön hozzátesze­m, vékony mezsgye, mennyire szabályozz­uk le az életnek ezt a területét, mert – és itt nem a szexuális erőszakra gondolok, amit tűzzel-vassal irtani kell – a sport világában jóval kevesebb olimpiai bajnokunk lenne, ha az edzők csak szép szóval próbálták volna motiválni a játékosoka­t utánpótlás­korukban. Még a felnőtt játékosokn­ál is szükség van határozott hangnemre. A szülő ugyanakkor eldöntheti, milyen edzőt választ, és ha nem felel meg az elvárásain­ak, megvan a lehetőség klubot vagy adott esetben sportágat is váltania – jelentette ki.

 ?? ?? Nincs pardon
Schmidt Ádám sportért felelős államtitká­r nyitott a még határozott­abb fellépésre
Nincs pardon Schmidt Ádám sportért felelős államtitká­r nyitott a még határozott­abb fellépésre

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary