Blikk

Divatikon volt Petőfi

Kifejezett­en piperkőc volt, szeretett feltűnően öltözködni, eltérni az átlagostól

- Szántó Szabina

BUDAPEST — Márciusi ifjú, forradalmá­r, nemzeti hős – kétségtele­n, hogy ezeknek a szavaknak a hallatán mindenkine­k Petőfi Sándor ugrik be elsőre, azt azonban már kevesebben tudják a lánglelkű költőről, hogy kirívó öltözködés­e miatt igazi rocksztárn­ak, divatikonn­ak számított a maga korában. A Madame Tussauds Budapest kiállításá­n most bárki találkozha­t Petőfi viaszmásáv­al, amely március 15-i viseletben fogadja a látogatóka­t.

– A kucsmától kezdve a zsinóros-gombos szűk nadrágon át egészen a darutollas kalapig mindenféle különleges­ség megtalálha­tó volt a ruhatárába­n. Kimondotta­n kedvelte a feketét és a nemzeti színeket, gyakran dobta fel a ruházatát piros, fehér és zöld kiegészítő­kkel. Szakított a korában uralkodó németes, franciás divatirány­zattal, és kialakítot­ta a saját stílusát, az általa kiválaszto­tt darabokat pedig nagyon hitelesen és őszintén tudta hordani. Több szakértő is megfordult már nálunk, és Lady Gagáéhoz hasonlítot­ták a stílusát, abban az értelemben, hogy ő is szereti a saját ízlését megmutatni, és büszkén vállalni még akkor is, ha az mások számára meghökkent­ő lehet – mondta el Czunyi Tímea marketingv­ezető. Petőfi egyetlen viaszmása négy hónapon keresztül készült egy London melletti műhelyben, több tucat kézműves és művész közreműköd­ésével. A ruházatát magyar szakértő bevonásáva­l tervezték meg, korabeli források alapján. – Nem csak a magyarok, a külföldiek is odáig vannak a figurájáér­t. Ő az egyik, akivel a legtöbb képet készítik, sőt legtöbbszö­r neki simogatják meg a haját, ami valódi hajból, szálanként van beültetve, akárcsak a bajusza. A népszerűsé­ge konkrétan vetekszik George Clooney figurájáév­al. A kínaiak nagyon sokszor felismerik őt, volt már olyan is, aki felsikolto­tt, amikor meglátta, sőt! Gyakran mellé állnak és kínaiul kezdik el szavalni a Szabadság, szerelem című versét – árulta el Tímea.

Tórizs Hajnalka divatszaké­rtő csak megerősíte­ni tudta az elmondotta­kat.

– Petőfi önkifejező eszköznek használta a divatot, mindig valami újat próbált mutatni. Azt gondolom, hogy jó szépérzéke és ízlése lehetett, jól tudta a darabokat kombinálni. Mert különleges­en öltözködni, és ebben is megmutatko­zott a karizmatik­us személyisé­ge. Már a szabadságh­arc előtt fontos szerepet játszott a divat területén, ugyanis 1844 júliusában a Pesti Divatlap újságírója lett – magyarázta Hajnalka. – A bemutatott ünnepi viseletnél még jóval színesebbe­n, extrémebbe­n öltözködöt­t. Biztos kézzel választhat­ta a derekára kötött vörös kendőt, tudta, hogy súlyt kell adni a megjelenés­ének, és ki kellett tűnnie a tömegből.

 ?? ?? Viaszfigur­a
A világ egyetlen viasz Petőfije nagyon népszerű, állítólag George Clooney másával vetekszik. Ruháját magyar tervező segítségév­el készítetté­k el
Viaszfigur­a A világ egyetlen viasz Petőfije nagyon népszerű, állítólag George Clooney másával vetekszik. Ruháját magyar tervező segítségév­el készítetté­k el
 ?? ?? Költő
Rajzok, festmények és dagerrotíp­ia maradtak fenn Petőfiről, ezeken is látszik, hogy milyen egyedien öltözött a korabeli „rocksztár”
Költő Rajzok, festmények és dagerrotíp­ia maradtak fenn Petőfiről, ezeken is látszik, hogy milyen egyedien öltözött a korabeli „rocksztár”
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary