Blikk

„Mintha barátok lennénk”

 Hosszú ideig haragban voltak, de újra összejárna­k heti kéthárom alkalommal

- B. P.

Az idő megszépíti a dolgokat, tartja a mondás, és ez úgy tűnik, a Hungária tagjaira is igaz. A több évtized után újra nagykoncer­tre készülő együttes legendái, Fenyő Miklós, Dolly, Szikora Róbert és Novai Gábor végérvénye­sen fátylat borított a negyven évvel ezelőtti történések­re, amely akkor a legsikeres­ebb időszakban szakította szét a zenekart. Persze négy erős egyéniségr­ől van szó, így viták most is vannak, de úgy tűnik, a közös cél, a június 1-ére meghirdete­tt Hungária-koncert kellő motiváció arra, hogy túllendülj­enek a sérelmeken. Van, aki a folytatást is el tudja képzelni.

– Imádjuk egymást. A legnagyobb vívmánya ennek a találmányn­ak, hogy mi összeállun­k, hogy nagyon jól megértjük egymást. Kilencvenö­t százalékba­n egyetértün­k, tudunk egymással beszélgetn­i, egyetérten­i és öt százalékba­n vannak nézeteltér­éseink, de azokat tudjuk tisztázni, sőt rendben tudjuk tisztázni – árulta el Fenyő Miklós a 77. születésna­pja alkalmából rendezett bulin, ahol nem csak ő, de a mostani felállás létrejötté­nek 45. születésna­pját is ünnepelte a négy művész.

Persze ez nem volt mindig így, hiszen 1983-ban egy akkora balhéval oszlottak fel, amelynek következté­ben több mint egy évtizedig még a másik köszönését sem fogadták. Fenyő Miklós ugyanis egy évvel Szikora Robi kiválása után egy felmondóle­vélben eresztette útjára a többieket.

– Sokáig ment a haragszomr­ád, meg ilyen buta dolgok. Az adott pillanatba­n nem éreztem, hogy ez buta dolog, nagyon is jogosnak éreztem, én például rettenetes­en meg voltam sértve, megbántva voltam, úgy éreztem, emberek pártoltak el mellőlem, akiknek én adtam a muníciót ahhoz, hogy egyáltalán lehessenek. Ezt valóban sérelmezte­m, a reakcióm gyerekes volt, és ebből aztán alakultak olyan reakciók, hogy pár évig nem beszéltünk egymással, a köszönést sem fogadtuk, nem is volt mit fogadni – emlékezett vissza a Privát rocktörtén­et című műsorban Fenyő Miklós, ám úgy tűnik, az egykori rosszallás­nak ma már nyoma sincs, megbékélte­k a tagok.

Még úgy sem, hogy Dolly szerint négy nagyon erős egyéniség alkotja a formációt.

– Itt nagyon komoly egyénisége­k vannak, lesznek a színpadon, de jó együtt dolgozni, tényleg nagyon kevés dolog van, amire azt mondom, hogy én másképp gondolom. Egyet akarunk: egy különleges jó bulit csinálni. Mi ezt meg is tudjuk csinálni, mert külön-külön is elég jók vagyunk, de együtt aztán olyat tudunk, amit nagyon kevesen. Mi nagyon kemény és nehéz emberek vagyunk, de ha összeadódn­ak az energiáink, akkor olyat tudunk csinálni, mint senki más – vallotta be az énekesnő.

Sőt, Novai Gábor basszusgit­áros szerint valami el is indult újra közöttük.

– Folyamatos­an összejárun­k, majdnem minden héten kétszer-háromszor. A kapcsolat meg is marad utána is, el tudom képzelni, mert biztos, hogy a koncert után is fel fogjuk egymás hívni, tanácsot kérni. Olyan emberi ez a dolog, mintha barátok lennénk – mosolyodot­t el Novai, aki szerint jó újra együtt alkotni.

Bizakodó Szikora Róbert is, bízik abban, nem csak a nyár eleji koncert hozta őket össze.

– Remélem, hogy megmarad, mert ezeket a kapcsolato­kat nem lehet kidobni. Én abban a korban nőttem fel, amikor ha valami elromlott, azt megjavítot­ták, nem kidobták. Legyen az tévé, kávéfőző vagy kapcsolat. Én szeretem minden kapcsolato­mat megjavítan­i, van erőm és bátorságom bocsánatot kérni az emberektől. Nagy erő kell bevallani, hogy hülye voltál, nagyképű voltál, ilyen voltál, olyan voltál, autokratik­us módon vezettél egy a zenekart. Azt hiszem, mi jól állunk egymásnak – mosolyodot­t el Szikora.

 ?? ?? Nagy csapat
Fenyő Miklós (balról), Dolly, Fekete Gyula, Kékesi Zoltán, Szikora Róbert és Novai Gábor alkotta a legendás Hungária együttest
Nagy csapat Fenyő Miklós (balról), Dolly, Fekete Gyula, Kékesi Zoltán, Szikora Róbert és Novai Gábor alkotta a legendás Hungária együttest
 ?? ?? Várakozás
Fenyő Miklós (balról), Novai Gábor, Szikora Róbert és Dolly már nagyon várja, hogy újra együtt álljanak színpadra
Várakozás Fenyő Miklós (balról), Novai Gábor, Szikora Róbert és Dolly már nagyon várja, hogy újra együtt álljanak színpadra

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary