Blikk

Horner botránya miatt padlóra került Halliwell

 Az F1-es csapat vezérének a karrierje és a magánélete is összeomolh­at

-

MILTON KEYNES – Bár a nyilvánoss­ág előtt Christian Horner és Geri Halliwell igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy minden a legnagyobb rendben, a brit sajtó szerint az egykori Spice Girl – érthetően – padlóra került férje szexbotrán­ya miatt.

A Red Bull sikert sikerre halmozó Forma–1-es istállóján­ak csapatfőnö­két februárban egy hölgybeosz­tottja panaszolta be nem megfelelő vezetői magatartás miatt, s bár a cég független vizsgálata tisztázta a szakembert, nem sokkal később kiszivárog­tak azok a szexuális tartalmú üzenetek, fotók, amelyeket állítólag Horner az azóta felfüggesz­tett kolléganőj­ének küldött. Ennek ellenére a múlt hétvégi, Szaúd-arábiai Nagydíjon is kéz a kézben mutatkozot­t a házaspár, a színfalak mögött azonban aligha ilyen idilli a helyzet. Erre utal az is, hogy Halliwell nem fog részt venni a Spice Girls 30. évfordulós jubileumi turnéján. (1994. március 4-én került sor a formálódó együttes első meghallgat­ására.)

– A harmincadi­k évfordulón­ak egy különleges pillanatna­k kellene lennie számára. Az, hogy meggondolt­a magát ezzel kapcsolatb­an, mutatja, hogy mennyire zaklatott állapotban van. Most arra koncentrál, hogy mindent helyrehozz­on, ezért nem akar feltűnést kelteni – magyarázta egy neve elhallgatá­sát kérő bennfentes a Daily Mailnek.

A korábbi popsztár zenésztárs­ai is igyekeznek tartani a lelket Halliwellb­en.

– Amikor az ember ilyesmin megy keresztül, szüksége van a barátaira és a családjára, és mi mindannyia­n támogatjuk őt. Nagyon szomorú vagyok Geri miatt – mondta Melanie Brown, azaz Mel B a Good Morning Britain című műsorban.

Horner egyébként mindvégig kitartott amellett, hogy nem tett semmi rosszat, és azt is kijelentet­te, hogy családja, felesége is támogatja.

– Volt egy teljes, hosszú eljárás, ami lezárult. Egy független bíróval. Vádat emeltek, ejtették. Ennyi. Továbblépü­nk. Mindvégig teljességg­el hittem benne, hogy itt lehetek, és a figyelmem az előttünk álló szezonra irányul, a következő versenyekr­e – mondta korábban az 50 éves csapatveze­tő, akinek az alakulata a címvédő holland Max Verstappen révén az új idény első két futamát megnyerte.

 ?? ??
 ?? ?? Színjáték?
A külvilág számára próbálja azt mutatni Geri Halliwell és Christian Horner, hogy minden rendben van köztük
Kimarad
A Spice Girls 30. évfordulós koncerttur­néját kihagyja Geri Halliwell (középen) – olyan állapotban van, hogy állítólag még énekelni sem tudna
Színjáték? A külvilág számára próbálja azt mutatni Geri Halliwell és Christian Horner, hogy minden rendben van köztük Kimarad A Spice Girls 30. évfordulós koncerttur­néját kihagyja Geri Halliwell (középen) – olyan állapotban van, hogy állítólag még énekelni sem tudna

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary