Www.facebook.com/Tvrhet Újra itt a Fűszer-bolygó legendája
A Dűne-regényciklus a tudományos fantasztikus irodalom egyik mérföldköve. Több egyszerű sci-finél, tele van a jelenkorra utaló politikai és gazdasági metaforákkal. A legnagyobb visszhangot Denis Villeneuve filmváltozata keltette, amelynek második része a
„Olyanoknak írok sci-fit, akik nem olvasnak tudományos fantasztikus irodalmat. Mikor elkezdtem, afféle gettóban voltam, ahol olcsó bértollnokok nyüzsögtek. Én viszont korlátlanul kitáruló terepnek tekintettem a műfajt, ahol bármit kipróbálhatok, kialakíthatom a közönségemet, és írhatok talán irodalmi becsű dolgokat is.” Írói nagyzolás? Beképzeltség? Ma már senki sem állítja ezt. Frank Herbert (1920–1986) létrehozta a maga lenyűgöző világát, melyet sokan A gyűrűk urához, illetve a Csillagok háborújához hasonlítanak.
10991-ben járunk az Arrakison, melyet Dűnének is neveznek. A bolygó egyetlen értéke a „fűszer”, az élet meghosszabbításának és a tudás megszerzésének, valamint a csillagközi utazásnak a nélkülözhetetlen eszköze. A különleges anyag a mindent elnyelő gigantikus homokférgek anyagcseréjének terméke, amelyért elkeseredett küzdelem folyik a függetlenedni vágyó bennszülöttek és a világegyetemet uraló Impérium erői között. A fremen szabadcsapatok élén felbukkan egy ifjú hős, aki hosszú és véres összecsapások után bosszút áll szerettei haláláért, és legyőzi a gonosz erőit, amelyeket Harkonnen báró és rokonsága testesítenek meg.
Frank Herbert 1965-ben kiadott regénye nagy sikert aratott, idővel pedig klasszikusi rangra emelkedett. Két évtized alatt Herbert további öt könyvet írt, fokozatosan kiépítve a Dűne-univerzumot. A saga régóta piszkálta a filmesek orrát. A szerteágazó, bonyolult meseszövésű történet megfilmesítése azonban lehetetlen feladatnak tűnt. Az első változat a Csillagok háborúja keltette sci-fiszőkőár farvizén érkezett 1984-ben. A bizarr szemléletéről, sajátos stílusáról ismert David Lynch a lehető leghűségesebben vitte filmre a regényt, fantáziadús, képekben és effektekben tobzódó mozit készített, ügyesen házasította az intellektuális, gondolati tartalmat a műfajjal szükségképpen velejáró, hatásvadász elemekkel. Sztárok
sora bukkant fel Max von Sydow-tól Stingen keresztül Kyle MacLahlanig. A trükkspecialisták népes csapatából viszont csupán egyetlen nevet emelek ki, Carlo Rambaldiét, aki az óriás sivatagi férgekbe lehelt életet.
Tizenhat évvel később John Harrison kanadai-német-amerikai koprodukcióban forgatta háromrészes tévés minisorozatát. Külön említést érdemel az élményszámba menő fényképezés, amely az Oscar-díjas Vittorio Storaro kezét és szemét dicséri. A főbb szerepekre kevésbé ismert színészeket válogatott, a két kivétel Giancarlo Giannini és William Hurt. 2003-ban Harrison kirukkolt a Dűne gyermekei minisorozattal, melynek szereplő- és alkotógárdája nagyrészt ugyanaz.