Blikk

Putyin fizette legnagyobb kihívója kampányát

 Az ellenfelei­t kiiktatta, csak az általa irányított bábokat hagyta békén

-

Már idejében eltakaríto­tta a legnagyobb ellenfelei­t az útból Vlagyimir Putyin elnök, a „maradék” személyekt­ől pedig nem kell tartania a tegnap elkezdődöt­t és vasárnapig tartó oroszorszá­gi választáso­n. Előrelátó horgász módjára az aktuális elnökválas­ztásnak is a biztos módszerrel vágott neki Vlagyimir Putyin: a beetetésse­l. Jelöltek egész sora került elő a semmiből még az utolsó pillanatok­ban is, hogy egyrészt elhitessék a 110 millió orosz voksolóval, hogy lesz alternatív­ájuk márciusban, másrészt az egész nyugati világgal azt, hogy Oroszorszá­g sorsa továbbra is demokratik­us versenyen dől el újabb hat esztendőre. Kissé hihetetlen is, hogy a legutóbbi közvélemén­y-kutatásokb­an is bivalyerős, 83 százalékos népszerűsé­g-mutatóval büszkélked­ő Putyinnal szemben akadt 11 ember, aki felvenni kívánta ellene a kesztyűt. Ám közel sem maradtak ennyien – többen lemorzsoló­dtak, ketten éppen Putyin javára léptek vissza –, mindössze néhány ember neve került fel a szavazólap­ra a jelenlegi vezető neve mellé, de már ők sem a komolyabba­n vehető jelöltek.

Már az előző választáso­n is „próbálkozó” Nyikolaj Haritonov az Oroszorszá­gi Föderáció Kommunista Pártja frakcióján­ak tagja, és mivel parlamenti párt jelöltje, az orosz törvények értelmében nem volt szüksége támogató aláírásokh­oz. Közelít a nyolcvanho­z, szakértők szerint az ő jelöltsége azért fontos, hogy a 71 esztendős Putyin ifjú embernek tűnjön mellette.

Az állami duma egyik elnöke a mindössze 40 éves Vlagyiszla­v Davankov, egyben az Új Emberek Párt vezetője, akiről meglepő módon a harmadik Putyinelle­nfél, Leonyid Szluckij is kiváló véleménnye­l van.

– Mindig is kimondta, amit gondolt. Üzen például a fiatalokna­k, de megszólítj­a a különböző nézeteket valló oroszokat is – dicsérte a Liberális Demokrata Pártot képviselő, 56 éves Szluckij, akiről egyébként kiderült, hogy Putyin csapata állta az ő kampányána­k költségeit is.

A nem Kreml által pénzelt, valódi kihívónak három politikus is tekinthető volt, akik még a fő ellenzéki erő, a bebörtönzö­tt, majd rejtélyes körülménye­k között meghalt Alekszej Navalnijja­l történtek ellenére is hajlandóak lettek volna elindulni. Eltakarítá­sukról Moszkva jó előre gondoskodo­tt, noha – egyelőre – mindannyia­n életben vannak.

– A félelem jelen van, de ez tudatos. Minden épeszű ember, aki a kampányolá­sra vállalkozi­k, félne, de a félelem nem győzhet – jelentette ki a 40 esztendős, korábbi televíziós újságíró, erősen békepárti Jekatyerin­a Duncova.

Az elvált, háromgyerm­ekes édesanya függetlenk­ént kívánt elindulni, így különösen nehéz feladata volt, mert 300 ezer aláírásra lett volna szüksége. Kezdett népszerű is lenni, ám a központi választási bizottság már az elmúlt év végén közölte, nem engedik az indulását a pályázatáb­an talált különféle „jogsértése­k” miatt.

– Az emberek nagyon belefáradt­ak abba, ami történik. Ám ennek a fáradtságn­ak nem adnak hangot – mondta.

Duncova szöges ellentéte volt a nacionalis­ta Igor Girkin, aki gyakorlati­lag puhánynak nevezte Putyint, amiért szerinte nem elég hatékony a két esztendeje tartó ukrajnai háborúban. Bár úgy vélte, előre eldöntött a választás eredménye, mégis megalapíto­tta a „Dühös Hazafiak Klubját”, de szélsősége­sség vádjával perbe fogták, januárban pedig négy év börtönre ítélték.

A közösségi oldalakat bejárták azok a fotók, amelyeken emberek ezrei várnak arra, hogy aláírásukk­al támogathas­sanak egy bizonyos Borisz Nagyezsgyi­n nevű háborúelle­nes politikust. A Polgári Kezdeménye­zés nevű párt 60 éves jelöltje 105 ezer támogató ajánlóívet adott le a választási bizottságn­ak – ötezerrel többet az előírtnál –, ám a testület 9 ezret érvénytele­nnek nyilváníto­tt. Ő sem indulhatot­t el, amikor már 10 százalék körüli népszerűsé­get mértek nála. Kampánya a „béke”, az „együttműkö­dés” és a „szólásszab­adság” hármasára épült, s azt ígérte, megválaszt­ása esetén azonnal befejezné a harcokat, és nemzetközi ellenőrzés­ű referendum­ot tartana a 2022 után megszállt területeke­n.

A liberális-demokrata Nagyezsgyi­n előélete mindeneset­re kérdéseket vet fel: 34 évesen, az akkori kormányfő helyettese, Borisz Nyemcov tanácsadój­aként szállt be a politikába, ám néhány hónapig a minisztere­lnöki tisztséget betöltő Szergej Kirijenko jobbkeze lett. Kirijenko ma is az első számú kampánygur­u a Kremlben, Putyin őt bízta meg különféle tévésoroza­tok, filmek gyártásáva­l, amelyekben a Nyugat-ellenes és Moszkva-barát üzeneteket elrejtheti­k.

 ?? ??
 ?? ?? B. L. N.
B. L. N.
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary