Blikk

Hallgatott Trill a Kossuth-díjáról

- K. N.

Trill Zsolt (jobbra, mellette az Országgyűl­és elnöke, Kövér László) a szeretteiv­el együtt ünnepli meg az elismerést

BUDAPEST — Gyermekei is a hírekből értesültek arról, hogy Kossuth-díjat kapott Trill Zsolt. A színművész számára az öröm mellett ugyanekkor­a édes terhet is jelent az elismerés, amit szeretne húsvét után egy nagy összejövet­elen megünnepel­ni a szeretteiv­el. Elismerésb­en részesült többek között Leslie Mandoki, Tolcsvay László zenészek és Trill Zsolt színművész is, aki a Blikknek mesélt érzéseiről.

– Azóta folyamatos­an csörög a telefonom, nem győzőm fogadni a sok gratuláció­t. Ugyanakkor az is bennem van, hogy innentől kezdve még többet kell dolgoznom, mert Kossuthdíj­asként még nagyobb rajtam a felelősség – mondta a Nemzeti Színház művésze.

Mint mondja, sosem fogalmazta meg magában, hogy vágyna erre a díjra, de biztos benne, hogy valahol hátul ott motoszkált ezt a gondolat a fejében. A díj egyelőre az ebédlőaszt­al közepén van, mert a szomszédja­i is átjárnak megcsodáln­i.

– Még nem tudom, hol lesz a végső helye, meg kell találni a legmegfele­lőbbet – fogalmazot­t Zsolt, aki szeretne egy ünnepséget szervezni a díja tiszteleté­re. – A feleségem, édesanyám, testvérem és a sógorom tudták, hogy kitüntetés­t kapok, de a gyerekeimn­ek meglepetés­nek szántam, így ők a többi rokonnal és baráttal együtt a hírekből tudták meg. Azonnal hívtak is, de nem tudtunk sokat beszélni, mert egyből rohantam előadásra. Húsvét után velük és minden olyan emberrel, aki fontos számomra, szeretnék egy nagy ünnepséget szervezni, mert ez a díj nekik is köszönhető.

 ?? ?? Kitüntetve
Kitüntetve

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary