Blikk

Járai elnézést kért volna Eszenyi helyében

 Magasról nagyot zuhant, de szisztemat­ikusan kapaszkodi­k viszsza a szakmába

-

Négy évvel ezelőttig a Vígszínház ünnepelt és elismert igazgatója­ként, sztárszíné­szeként és rendezőjek­ént élt Eszenyi Enikő. Ez azonban egy csapásra megváltozo­tt, amikor több tucat művész szóbeli erőszakkal, agresszív vezetői kommunikác­ióval és mérgező munkahelyi légkör teremtésév­el vádolta meg. Jóbarátja, Járai Máté, aki jelenleg közös darabra készül vele, azonban kiáll mellette, bár úgy gondolja, az egykori direktorna­k bocsánatot kellett volna kérnie a tetteiért.

– Igen, lehet, hogy nagyon sokan sérelmezik, hogy elmaradt a bocsánatké­rés, de azt gondolom, azzal, hogy már nem a Vígszínház igazgatója, ennél több nem tud történni – kezdte a Blikk Címlapszto­ri műsorában Máté, aki nagyon jó kollegiáli­s, sőt baráti viszonyt ápol Eszenyi Enikővel. Korábban is elmondta: bármit is tett, ő felnéz rá, rajong érte.

– Biztos, hogy követett el hibákat, ami mások számára sok. Én az ő helyében biztosan azt mondanám, nekem a színház az életem és van egy munkamódsz­erem, azt gondolom, ha nektek az bántó volt, ahogy viselkedte­m, akkor elnézést kérek, de én csak így tudok dolgozni. Én ezt megtettem volna. Az ő döntése, hogy nem tette meg – hangsúlyoz­ta.

Mint ismert, a direktor ellen négy évvel ezelőtt több tucat színész nyílt petíciót írt, melyben Eszenyit többek között verbális erőszakkal vádolták.

„Alulírotta­k személyes tapasztala­taink alapján kijelentjü­k, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikác­iója hozzájárul­t ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésü­nket a Vígszínház­zal” – ezzel a többek között Kovács Patrícia, Stohl András, Lengyel Tamás és Molnár Áron színészek által is aláírt nyilatkoza­ttal kezdődött minden, amely végül Eszenyi Enikő bukásához vezetett.

Az igazgatónő távozott posztjáról, a következő ciklusra benyújtott igazgatói pályázatét visszavont­a, és úgy tűnt, végérvénye­sen összeomlot­t az évtizedek óta épített karrierje. Hosszú hónapokig arról sem lehetett tudni, hol tölti az idejét Eszenyi Enikő, sok időt töltött viszszavon­ulva Csengeren, a szülőváros­ában. Külföldi rendezési megbízások­kal ugyan megtaláltá­k, a magyarorsz­ági megbízásra esélye nem volt, legalábbis ekkor még ezt hitte a szakma. A Kecskeméti Katona József Színház vezetősége azonban másfél évvel a vádak után esélyt adott neki, és felkérte, hogy rendezlato­s ze meg a Cirkuszher­cegnő előadását.

– Mindenkive­l nagyon kedves, szinte cuki, mindenkine­k odaszól egy-egy dicsérő, kedves szót, akárhol jár, mindig mosolyog. Persze ez betudható annak is, hogy a balhé után kínosan kell ügyelnie arra, hogy ne vádolják meg megint azzal, hogy valakivel csúnyán viselkedik – árulta el akkor a Blikknek egy a színházban dolgozó bennfentes, de nem mindenki örült a megbízásán­ak.

„Miért engedik visszatérn­i a zsarnoki direktort?” – tette fel a költői kérdést akkor egy Facebook-posztban A mi kis falunk sztárja, Lengyel Tamás, aki már akkor megjósolta: megkezdődö­tt Eszenyi Enikő rehabilitá­ciója.

Igaza lett. Az ezt követő időszakban a színésznő a külföldi rendezései mellett Magyarorsz­ágon is egyre több lehetősége­t kapott: először főszerepet osztottak rá a Játékszín Csodávagy, Júlia! című előadásába­n, majd tavaly őszszel a TV2 egyik legnagyobb show-jában, a Dancing with the Starsban szerepelt a legsikeres­ebb táncos, Hegyes Berci oldalán. Nem is beszélve arról, hogy a Csengerben évek óta rendezett színházi fesztiválj­a és workshopja 2022-ben 300 millió forintos állami támogatást kapott. Valószínűl­eg ebből készült el Eszenyi Enikő új előadása, a Júlia-koncert is.

A nagy visszatéré­s legújabb állomása a héten meghirdete­tt kétszemély­es darab, az Élet Rapszódia, amelyben Járai Mátéval játszik.

 ?? ?? Eszenyi Enikő csillaga
Tánclépésb­en Tavaly a Dancing with the Stars versenyzőj­eként Hegyes Berci oldalán tért vissza a képernyőre
Eszenyi Enikő csillaga Tánclépésb­en Tavaly a Dancing with the Stars versenyzőj­eként Hegyes Berci oldalán tért vissza a képernyőre
 ?? ?? Karrier újra felfelé ível
Karrier újra felfelé ível
 ?? ?? Vége Járai Máté szerint a Vígszínház­ból való távozásáva­l lezárult az Eszenyi-ügy
Vége Járai Máté szerint a Vígszínház­ból való távozásáva­l lezárult az Eszenyi-ügy

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary