„Olyan, mintha a testvéremet vesztettem volna el”
Dávid Sándor évtizedekig együtt dolgozott Doborral Az F1-es szakíró három hete beszélt a tévéssel, aki sírt a telefonban
Szerdán érkezett a szomorú hír: kevesebb mint két hónappal a 70. születésnapja után elhunyt Dobor Dezső szerkesztő, tévériporter, sportújságíró, sporttörténész. Nemcsak a családja gyászolja, hanem az egész sportújságíró-társadalom.
Kollégái közül talán Dávid Sándor állt hozzá a legközelebb, akivel csaknem fél évszázadot dolgozott együtt.
– Amióta hallottam, hogy meghalt, nem tudok magamhoz térni – sóhajtott a régi harcostárs. – Együtt mentünk a televízióhoz 1976-ban. Én 17 év újságírás után kerültem át a Népsporttól, Dezsőt pedig Gyulai Pista hozta magával, akinek a tanítványa volt. Egyszerre kezdtünk, ő frissen, fiatalon, én tapasztalt író-újságíróként, és attól a perctől úgy alakult a sorsunk, hogy csomó dologban ketten dolgoztunk együtt. Nemcsak televíziós munkákban, hanem írtunk is. Dezső mindenre hajlandó volt mint sporttörténész, aki ragyogóan beszélt angolul.
Dicsérte egykori kollégája sportműveltségét, felemlegette a több száz közös munkát, kiemelve közülük a televízióban a Sportmúzeum című műsort, amelynek Dobor volt a szerkesztője, és amiből maga sem tudja, hány részt készítettek, „de nagyon sokat”.
– Eszembe jut az első közös munkánk – nosztalgiázott tovább a Forma–1-es közvetítések magyarországi meghonosítója. – Február 1-jén mentünk be, akkor dobták ki a televízióban a Híradó archívumát, azokat az egyperceseket nem tárolták sehol. Dezsőnek eszébe jutott, hogy megszerezze a kidobott filmeket a szemétből, és kiválogatta a Forma–1-es híradókat. 26 esztendő anyagáról volt szó, rádumált, hogy csináljunk belőle filmet. Ő összeszedte, én megírtam a szöveget, 50 perces anyag készült belőle Farinától Laudáig címmel. Ettől kezdve aztán csináltunk rengeteg ilyen filmet.
Majd jöttek az írásos közös alkotások, Ezüstgerely díjat nyertek az ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes születésnapjára kiadott Keleti 100 című kiadvánnyal.
– Én úgy hívtam őt, hogy a magyar Sziszifusz, mert embertelen melót volt képes elvégezni – emlékezett tovább. – Azért szerettem vele dolgozni, mert én lusta vagyok, ő pedig hihetetlen munkát végzett. Meg történész volt, mindennek utánanézett. Nagyszerű volt vele dolgozni, jókat lehetett veszekedni, de soha nem sértődtünk meg, se
ő, se én. Hagytuk egymást meggyőzni. Ha baja volt, mindig hozzám fordult. Közel álltak egymáshoz. – Olyan, mintha a testvéremet vesztettem volna el – jelentette ki Dávid, aki akkor fogott gyanút, hogy baj van, amikor három hete felhívta Dobor, és visszamondott egy feladatot, mondván, nem tudja vállalni, mert úgy érzi, nagyon rosszul van. – És akkor megdöbbentem, mert sírva fakadt beszéd közben.
Két hónappal korábban még a kisfiával volt síelni, három hét alatt vitte el a betegség.