Vad őzként is visszajár gazdájához Bambino
A négygyerekes apuka örül, hogy az őzike már saját életét éli, csak félti
BUCSU – Nem is Mátraalján, hanem egy Szombathely melletti kis községben, de tényleg megelevenedett a jól ismert gyerekvers története, az Öreg néne őzikéje. Csak a valóságban egy idős asszony helyett egy négygyermekes édesapa, Magyar Péter fogadott be és nevelt fel egy elárvult őzikét. Őzgidácska azóta erős, csinos őzbakká cseperedett, az erdőt járva vadon élő társaihoz csatlakozott, de rendszeresen meglátogatja nevelőszülőjét.
– Egy barátom hozta tavaly májusban, mert tudta, hogy nemcsak állatbarát vagyok, de értek is hozzájuk, neveltem már fel kecskét, bárányt is. Ennek a kicsi őznek az anyját valaki elütötte, a néhány órás, de sértetlen gidára a biztos pusztulás várt volna – idézte fel az első napot Péter a Blikknek.
Az őzike hamar elfogadta a cumisüvegből a tejet és szépen cseperedni kezdett. A gazda korábbi tapasztalatai szerint az ilyen kis állatnak nincs is jobb koszt a tehéntejnél. És csakugyan, a gida úgy növekedett, mint a gomba, már az agancsai is kibújtak. Péter egyik vadász barátja szerint leginkább ezen látszik, hogy jól táplált jószág.
Három hónap után a gida kóstolgatni kezdte a kertben a fűféléket, legkedveltebb csemegéje a pitypang és a rózsaszirom lett. A tél nagy részét a kazánházban elhelyezett ládikájában töltötte. Mire önállóvá vált, kapott egy elkerített, 200 négyzetméteres kis udvart a ház mellett, itt biztonságban volt a többi állattól.
Nem mintha félteni kellett volna Bambinót Zsebitől, a kutyától és a két cirmos cicától, Cirmitől és Cirmától. Ahogy az őzike cseperedett, cimborák lettek négyen, miután egy nap az ifjú őzbak úgy gondolta, kevés neki a privát részleg és kilógott a többiek közé az udvarra. Ettől kezdve hol a kutyával, hol a macskákkal aludt összebújva.
De egyszer vége a gyerekkornak, Bambinót hívja a vadon, és egyre többet kimaradozik éjszakánként. Péter tudja, hogy ez a dolgok rendje és valami boldog szomorúság tölti el szívét, ha arra gondol, hogy a nemrég még védtelen őzike egyre inkább a saját életét éli.
– Néha meglátogat, rendszerint szombat reggelente, amikor az állatokat etetem, egyszer csak látom, hogy jön befelé a kertbe. Na mi van, Bambino, megjöttél? – mondom neki ilyenkor és figyel rám, hallgat a nevére. Zsebi kutyával is köszöntik egymást, családtag lett nálunk ez az őzike. Máskor meg amikor autóval hazaérkezem, felismeri a motor hangját és előjön, üdvözöl, bújik még mindig, követeli a simogatást. Ilyenkor nagyon boldog vagyok, de bármennyire is hiányozna, még boldogabb lennék, ha nem jönne többé, hiszen az ő otthona az erdő, nem az emberek világa – állapítja meg beletörődően a pótpapa.
És persze Péter amiatt is aggódik, nehogy puskavégre kerüljön védence. Az jár a fejében, hogy valamivel meg kellene jelölni Bambinót, hogy felismerjék a vadászok és vadászidénykor megkíméljék az életét.