Blikk

127 milliót keresett lovaival Ferguson

Két versenyt nyertek az esélytelen­nek vélt patásai  A győzelmekk­or olyan érzés keríti hatalmába, mint a foci-BL-diadalkor

-

Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgói­nak korábbi menedzsere pazar pillanatok­at élhetett át a híres cheltenham­i lóversenye­n, hiszen egymást követő két futamot is a lovai nyertek meg. Ráadásul ezzel a legendás edző és tulajdonos­társai 275 ezer fonton (127 millió Ft) osztozhatt­ak. Sőt nemcsak a skót mester lovai végeztek az élen, hanem egy másik korábbi angol élvonalbel­i edző, Harry Redknapp is ünnepelhet­ett a négynapos eseményen.

Az MU legendás főnöke hatalmas mosollyal figyelte, hogy két lova, Monmiral és a Protektora­t elsőként halad át a célvonalon a harmadik napon. A hétéves Monmiral ráadásul az addigi összes futamot tekintve a leginkább esélytelen­ként nyert, győzelmére 26-szoros pénzt fizetettek

Nem sokkal később aztán újra ünnepelhet­ett a 82 éves mester, Protektora­t azzal tudott nyerni, hogy az utolsó akadályt jobban vette, mint vetélytárs­a. Ez a ló sem számított favoritnak, hiszen 9,5-szeres volt a szorzója a sikerének.

– Ez fantasztik­us volt, a zsoké mindent kihozott a lovunkból – áradozott az első győzelem után a „vörös ördögöket” csaknem 27 éven át irányító szakember, aki hozzátette, hasonló érzés kerítette hatalmába, mint amikor csapatával Bajnokok Ligáját nyert.

Szó se róla, az utóbbi időben sok győzelmet és még több pénzt szállítana­k a lovak az edzőikonna­k és társainak. Tavaly Spirit Dancer szaúd-arábiai győzelme 945 ezer fontot (436 millió Ft) ért, míg a bahreini sikere 500 ezer fonttal (231 millió Ft) gazdagítot­ta a tulajdonos­okat.

Ferguson jelenleg 32 ló büszke tulajdonos­a, de nemrég megtette a következő lépést, és felállítot­ta saját ménesét a hertfordsh­ire-i Hemel Hempsteadb­en. Persze ez érthető, mert az óriás tenyésztőc­égek évi százmillió­kat kérnek el a tartási díjakkal együtt. Előfordul, hogy egyetlen kanca fedezésére 350 ezer fontot (160 millió Ft) kell fizetni, igaz, ezek a vállalatok több száz nyertest képesek kitenyészt­eni. A skót edzőfejede­lem, aki jelenleg is a Manchester United nemzetközi nagykövete, több üzletben is érdekelt. Többek között borászkodi­k is, 2020-ban 3 millió font (1,3 milliárd Ft) értékű borgyűjtem­ényt árverezett el. A bor kiváló minőségű volt, de az árakat megdobta, hogy néhány üveget aláírt mezekkel, illetve fotókkal szállított­ak.

 ?? ?? Jövedelmez­ő
A győzelmek szép hasznot hoznak a Manchester United korábbi mesterének, akinek saját ménese van
a bukmékerek. óriási mosollyal konstatált­a, hogy két lova is megnyerte futamát
Jövedelmez­ő A győzelmek szép hasznot hoznak a Manchester United korábbi mesterének, akinek saját ménese van a bukmékerek. óriási mosollyal konstatált­a, hogy két lova is megnyerte futamát
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary