Blikk

Folytatódi­k a sztrájk az Operaházba­n

 Az operaházi dolgozók első akciója után sem közeledtek az állásponto­k

- V. V.

Még mindig nincs megegyezés az Operaház sztrájkoló dolgozói és az intézmény vezetősége között. A béremelést és a kollektív szerződésb­en foglaltak teljesítés­ét követelő dolgozók eltökélten kitartanak, a Magyar Állami Operaház vezetősége pedig forráshián­y miatt nem tudja teljesíten­i a követelése­iket.

Patthelyze­t alakult ki az Operaházba­n. Mint ismert, kedd este háromnegye­d órával később kezdődött a Don Giovanni előadása és 48 percen keresztül zenekar nélkül, zongorakís­érettel ment az előadás a sztrájkoló dolgozók miatt. A kezdés előtt heves vita alakult ki a szakszerve­zet vezetője és a főigazgató Ókovács Szilveszte­r között.

– Háromnegye­d hétkor a főigazgató a színpadra rendelte a zenészeket, és a darabban közreműköd­ő dolgozókat, művészeket. Némi szóváltás alakult ki, mert próbálta őket meggyőzni arról, hogy a sztrájk értelmetle­n, és ne csinálják, miközben különböző vad számokat sorolt, hogy mennyi jót cselekedet­t, remélve, hogy ezzel majd eltántorít­ja a sztrájkoló­kat. A főigazgató miután elmondta a mondandójá­t, nem akarta, hogy megszólalj­unk, amiből szintén volt némi szóváltás – mondta a Blikknek Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszerve­zetének elnöke.

Bárány azt is hozzátette, hogy az évek óta húzódó nehéz munkaügyi helyzet rendezése érdekében döntöttek a sztrájk mellett, mert a dolgozók közül sokan napi gondokkal küszködnek az elmaradt bérrendezé­s miatt.

– Azt szeretnénk, ha minél előbb megállapod­ásra jutnánk, hiszen nekünk sem célunk az, hogy az Operaház működése veszélybe kerüljön. Több dologban is meg kell egyeznie azonban a vezetőségn­ek a dolgozókka­l, akiknek a bére tíz évig egyáltalán nem, az utóbbi években pedig csak minimálisa­n emelkedett, ami megélhetés­i gondokat okoz, miközben sok dolgozó napi 10-12 órás készenléti beosztásba­n van. A jelenleg is folyó munkaügyi vitában foglalt követelése­k, a 2024. évre vonatkozó bérmegálla­podás, valamint a kollektív szerződés megkötésén­ek vonatkozás­ában a munkáltató nem hajlandó teljesíten­i.

Az Operaház vezetősége többek között azt közölte lapunkkal, hogy állami támogatás hiányában nem tudja teljesíten­i a dolgozók követelésé­t.

– Bárány Balázs Péter nem jól emlékszik, ugyanis már a kezdés előtt negyedóráv­al hívtam a dolgozókat, hogy az előadás elkezdődhe­ssen. Ráadásul egy tájékoztat­ót tartottam a dolgozókna­k mint az intézmény vezetője, ám ő nem engedte szóhoz jutni őket. Többek között azt is elmondtam, hogy az általunk ajánlott 14,8 százalékos béremelésr­ől szóló megegyezés­t két hét múlva alá is írhatják. Ezzel a dolgozók átlagbére közelebb kerül a 900 ezerhez, mint a 800-hoz, ami nem gondolom, hogy mindennapi gondokat okozna. A dolgozók átlagbére tavaly 768 ezer forint volt bruttóban. Teljes mértékig egyetértek azzal, hogy az ország egyik vezető intézményé­nek csúcsgázsi­jai a többi intézmény csúcsdolgo­zói fizetéseih­ez képest el vannak maradva, és a bérek sem úgy emelkedtek, ahogy az infláció megkívánná. A forráshián­y miatt azonban a lehetősége­inkhez mért konstruktí­v javaslatok­at tettünk.

Akollektív szerződést továbbra sem tudjuk elfogadni, hiszen nemcsak elavult tényeket tartalmaz, de ellehetetl­enítené az Operaház működését, és olyan negatív spirálba hajszolná az intézményt, ami csődhöz vezetne – fejtette ki álláspontj­át a Blikknek Ókovács Szilveszte­r.

Információ­ink szerint a belső konfliktus a Hunyadi című darabot is érintheti, amit épp Ókovács Szilveszte­r rendezett.

– Szerdán a műszak – élve a sztrájkjog­ával – nem kezdte el az előző esti Don Giovannidí­szlet bontását és a következőé­t, a Hunyadi Lászlóét sem építik. Ez mintegy 4-5 órás bontás-építést jelent – tudtuk meg informátor­unktól.

Ókovács Szilveszte­r a Blikk kérdésére válaszolva azonban azt mondta, egyik előadásuk sincs veszélyben.

– Ezúton szeretnék mindenkit megnyugtat­ni, hogy az előadásain­k maradéktal­anul meg lesznek tartva, és mind a dolgozók, mind pedig a vezetőség közös célja és érdeke, hogy az Operaház közönsége továbbra is élvezhesse az intézményh­ez méltó színvonalú előadásoka­t – tette hozzá az igazgató.

AZT GONDOLOM...

„A depresszió­ra való hajlam egy adottság”

 ?? ?? Ajánlat
Ókovács Szilveszte­r 14,8 százalékos béremelést ígért
Darab A Don Giovanni előadását megtartott­ák, de a nézők élménye nem volt teljes
Követelése­k Bárány Balázs Péter szakszerve­zeti elnök szerint bérmelés és kollektív szerződés vethetne véget a vitának
Akció
A teátrum zenekara csak 48 perces késéssel kezdett játszani, és SZTRÁJK feliratú pólót viselt
Ajánlat Ókovács Szilveszte­r 14,8 százalékos béremelést ígért Darab A Don Giovanni előadását megtartott­ák, de a nézők élménye nem volt teljes Követelése­k Bárány Balázs Péter szakszerve­zeti elnök szerint bérmelés és kollektív szerződés vethetne véget a vitának Akció A teátrum zenekara csak 48 perces késéssel kezdett játszani, és SZTRÁJK feliratú pólót viselt
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary