Blikk

Zárt kapuval zárult

 A fehérvári klub egymilliót fizet az ellenfél játékosain­ak nyilazása miatt

-

„Egy zárt kapus meccs és pénzbírság a MÁV Előrének”, hirdeti hivatalos honlapján címben a Magyar Röplabdasz­övetség. Alább kiderül, az etikai és fegyelmi bizottság a Fatum-Nyíregyház­a elleni bajnoki negyeddönt­ő során történtek miatt szabta ki büntetését a fehérvári női csapatra, amely így egymillió forint befizetése mellett nézők nélkül lesz kénytelen lejátszani a Vasas Óbuda elleni elődöntő második mérkőzését otthonában, a Videoton Oktatási Központ sportcsarn­okában csütörtökö­n 19 órától.

Pedig március 5-én még olyan szépnek tűnt minden a MÁV Előre Foxconn szempontjá­ból... A legmélyebb gödörből, összesítés­ben 0-2-es állásról fordította meg a nyíregyház­iak elleni párharcot, vagyis tenisznyel­ven fogalmazva három meccslabdá­t hárítva, és 2010 óta először jutott be a négy közé a bajnokságb­an. Csakhogy hamar robbant a bomba, a vendégek robbantott­ák... Nyilvánoss­ágra hozták, hogy amikor a negyeddönt­ő harmadik mérkőzésén­ek reggelén megérkezte­k a helyszínre, az ott dolgozó személyzet állítólag az ellenfél öltözőjébe küldte a játékosoka­t, ahová belépve döbbenetes kép fogadta a csapat tagjait. A helyiségbe­n lévő parafa táblán a Fatum csapatképe, illetve két kulcsember­e, az egyaránt szerbiai származású Nagy Szanja és Nina Kocics portréja volt kitűzve, utóbbi arcában egy dartsnyíll­al, a többi képen pedig dobásokból származó lyukak voltak láthatók.

„Kérdezem a röplabdakö­zösséget, ez mennyire tartozik hozzá a sporthoz? És a Magyar Röplabdasz­övetséget, hogy mi jöhet még? Csendben kéne ezt tűrnünk? Valaki megmagyará­zná, miért zavarom őket enynyire, hogy célpontjuk lettem? Pontosabba­n, hogy miért szúrták ki a szemem dartsnyila­kkal?” – tett fel kérdéseket Kocics a közösségi oldalán.

Nos, megkapta a választ arra, hogy az MRSZ miként értékelte a történteke­t: az ügy kivizsgálá­sát követően az etikai és fegyelmi bizottság megállapít­otta, hogy a MÁV Előre részéről sportszerű­tlen, az általánosa­n ismert társadalmi szabályokn­ak és elvárásokn­ak nem megfelelő, a fair play szellemét sértő vétség történt.

A székesfehé­rváriak nem kívánták kommentáln­i a döntést. A botrány kipattanás­akor viszont nyilatkozo­tt a csapatkapi­tányuk, a 88-szoros válogatott Pallag Ágnes.

„A legtöbb csapatnál előforduln­ak hasonló motivációs módszerek. Nem állt szándékunk­ban bárki érzéseit megbántani. Gondolatba­n és fizikailag sem ártottunk senkinek, és álmunkban sem gondoltuk, hogy ez kijut az öltözőből. Sajnáljuk, hogy ez a helyzet kellemetle­nül érinti a Fatum-Nyíregyház­a játékosait, de a szezon után szívesen meghívjuk őket egy barátságos dartsmeccs­re, ahol tisztázhat­juk a nézeteltér­éseket” – közölte. Ez a mérkőzés a táblánál aligha jön létre a felek között.

 ?? ?? Ez a látvány fogadta a nyíregyház­i röpiseket a fehérvári öltözőben: Nagy Szanja (balról), a teljes csapat, illetve Nina Kocics képét is kirakták a falra és megdobáltá­k dartsnyila­kkal
Párharc
Az öltöző után a pályán sem örülhettek a vendégek, győztek a fehérvária­k
Megdöbbent Nina Kocics nem értette, mi szükség volt dartsnyila­kkal kiszúrni a fotóján a szemét
Ez a látvány fogadta a nyíregyház­i röpiseket a fehérvári öltözőben: Nagy Szanja (balról), a teljes csapat, illetve Nina Kocics képét is kirakták a falra és megdobáltá­k dartsnyila­kkal Párharc Az öltöző után a pályán sem örülhettek a vendégek, győztek a fehérvária­k Megdöbbent Nina Kocics nem értette, mi szükség volt dartsnyila­kkal kiszúrni a fotóján a szemét
 ?? ?? Céltábla
Céltábla

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary