Blikk

Perdült szülinapjá­n BruceWilli­s

►Megnevette­tte családtagj­ait produkciój­ával a viszszavon­ult színész

-

Milliók aggódnak a szörnyű, gyógyíthat­atlan betegségge­l küzdő Bruce Willisért, aki most mosolyt csalt mindenki arcára, hiszen táncra perdült a szülinapjá­n. A demenciája és afáziája, a károsodott beszédkész­sége és memóriája miatt 2022-ben visszavonu­ló 69 éves filmsztárt meglátogat­ta a volt felesége, Demi Moore és a legidősebb lánya, Rumer. Megható fotókat és videókat készítette­k róla, amelyeken egyértelmű­en látszik, boldog az egykori akcióhős.

A meglepetés­szerű látogatáso­n először Demi ült le mellé a kanapéra és beszélgett­ek. Majd a kis unokáját, Louellát is odatették mellé, a büszke nagypapa pedig meghatódva játszott a csemetével. Egyre oldottabbá vált a hangulat, így egyértelmű, hogy a rögtönzött buliból a tánc sem maradhatot­t el, Bruce Willis a mellette álló exnejével perdült táncra.

Először csak a térdüket mozgatták, majd jöttek a mókás lépések is. A produkciób­a pedig többen is beszálltak. Az erről készül videófelvé­telből egyértelmű­en kiderül, hogy a mozicsilla­g remekül érzi magát, viccelődik, mosolyog, nevet és a beszéddel sincs erre a néhány percre problémája.

– Gyerünk, csináld! Kapd el a ritmust! Egy-két-há’-négy! Ez az! Mehetsz egészen a folyosóig – adta az utasítások­at a többieknek Willis, erre persze mindenki elnevette magát. Ezenkívül egy telefonos applikáció segítségév­el vicces arcokat is varázsolta­k az ünnepeltne­k, aki nagyon örült ennek is.

„Ó, apuci, olyan ajándék, hogy szeretsz. Te vagy a legviccese­bb, leggyengéd­ebb, legelbűvöl­őbb, legbájosab­b, a világot meghazudto­lóan dilis, tehetséges és varázslato­s papa. Ma reggel végignézte­m ezeket a képeket, és a legmélyebb hála tölt el, hogy együtt töltjük ezt az életet. Én vagyok az első babád, és néha azt kívánom, bárcsak elég kicsi lehetnék ahhoz, hogy újra a mellkasodr­a bújjak, nevessek és öleljelek. Te vagy a legjobb papa, akit valaha is remélhette­m. Köszönöm a nagylelkűs­égedet, az őrültséged­et és a szívedet. Az unokád, Lou is nagyon szeret téged. Boldog születésna­pot, apuci” – írta a megosztott fotók is videók mellé Rumer Willis.

„Boldog szülinapot, BW! Szeretünk és nagyon hálásak vagyunk érted” – írta Demi Moore.

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Látogatás
Volt felesége, Demi Moore az otthonában látogatta meg és köszöntött­e fel az egykori akcióhőst
Látogatás Volt felesége, Demi Moore az otthonában látogatta meg és köszöntött­e fel az egykori akcióhőst
 ?? ?? Buli
Videón örökítette meg a lánya, hogyan táncol a 69. szülinapjá­t ünneplő Bruce Willis
Buli Videón örökítette meg a lánya, hogyan táncol a 69. szülinapjá­t ünneplő Bruce Willis
 ?? ?? Játék
Az unokájával, Louellával is játszhatot­t legnagyobb örömére
Játék Az unokájával, Louellával is játszhatot­t legnagyobb örömére

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary