Horrorfilmbe illő jelenetet élt át Csernus Imre a Lipótmezőn
Még a plafonról is folyt a vér az egyik mosdóban A tébolyda egyik betege a fali tükröt összetörve csonkította meg magát
Sokkoló pillanatokkal kezdődött Csernus Imre orvosi pályafutása a Lipótmezőn. Az ismert pszichiáter a pályája elején az egykori országos tébolydában kapott munkalehetőséget, ahol élete legmegrázóbb orvosi esetét is átélte ügyeletesként.
– Ott tanultam meg igazából hallgatni a megérzéseimre. Átmentem a szomszédos osztályra, ahol a nővérek jelezték, hogy a mentő most hozott egy beteget, és a főügyeletes nem látta el – kezdte Csernus Imre a Beköltözve
Hajdú Péterhez című műsorban, amely péntektől látható a műsorvezető YouTube-csatornáján. – Olyan volt az ügyeleti rendszer, hogy 14 pszichiátriai osztály volt, és hetet-hetet oldalügyeletesek vittek, tehát olyan emberek, akik még nem voltak szakorvosok. A főügyeletes mindig szakorvos volt, aki látta a mentő által behozott beteget, de nem rendelt el neki gyógyszeres terápiát, miközben a mentősök leírták, hogy pszichotikus, vallási hallucinációi vannak, Jézusnak gondolta magát. Odamentem az ágyához: egy nagyon vékony pasi feküdt hoszszú szakállal, szorongatva egy Bibliát.
A pszichiáter megpróbálta szóra bírni a beteget, ám hiába. Ekkor úgy érezte, gyógyszert kellene adnia neki, ám a főügyeletes csupán altatót írt elő, ő pedig nem merte felülbírálni a nála tapasztaltabb kolléga döntését. Hamarosan kiderült, hogy neki volt igaza.
– Akkor dolgoztam négy-öt hónapja a Lipóton, a felettesem pedig egy tizenéve praktizáló adjunktus volt. Mindez pénteken történt, szombat délelőtt pedig, miután elintéztem ott a dolgaimat és készültem hazamenni, olyasmit láttam, amit még sosem. Kivágódott a szomszédos osztály ajtaja, a rohammentő átszáguldott az osztályon, mögöttük pedig a főügyeletes egyik ápolója rohant egy csomaggal. Felismertem a hordágyon a csávót, kérdezem őket, hogy mi történt? Azt mondták: levágta a kezét. A csávó egy festőművész volt, a fejében egy hang mondta, hogy bűnös dolgokat csinált, ezért ő összetörte a falhoz rögzített tükröt, és egy darabjával levágta a csuklóját – emlékezett az esetre.
Jóllehet, a pszichiátriát nagy belmagasságúra tervezték, az öncsonkítás olyan látványt eredményezett, ami a legrettenetesebb horrorfilmben is ritka.
– A mosdóban a plafonról csöpögött a vér, minden véres volt, akár egy horrorfilmben. A férfi kezét végül viszszavarrták, engem pedig raportra hívtak, ahol azért nem feszítettek keresztre, mert szombat reggelig nem történt semmi. A másik két orvost, a szombati orvost és a főügyeletest felelősségre vonták. Ezek után, ha jött egy olyan megérzés, mint akkor, már gondolkodás nélkül felülbíráltam a főügyeleteseket is.